A kis társaság szokott helyén, az önkormányzati klubhelyiségben verődött össze. A Haladó Modernek Kulturális és Civilizációs Bizottsága nevű egyesületük pályázaton nyert éves költségvetését cigarettára és alkoholra költötték, éppen ezeket fogyasztották, amikor egyik tagtársuk, a saját neméhez vonzódó fiatalember belépett az ajtón.

Hirdetés

– Szevasz – üdvözölték vidám-szomorúan. – Te is hazajöttél?

– Ti is…

– Persze, mindannyian emigráltunk április harmadika után. Te hol jártál?

– Elmenekültem ebből az intoleráns, népszavazgatós, homofób országból a felvilágosodás európai fényébe. De egy amszterdami melegbárban majdnem agyonvertek, utána igazhitűekből álló csapat kergetett meg, egy csatornában húztam meg magam éjszakára. Ott hirtelen honvágyam lett.

– Az én sztorim ugyanez – kapcsolódott be a társaság fiatal nőtagja. – Csak én egy német város főterén buliztam este, amikor nyolc-tíz fura etnikumú férfi kezdte lerángatni rólam a ruhát. Kitéptem magam a kezükből, és egészen Hegyeshalomig rohantam. Na de a mi jó öreg pedagógusunk – vágta hátba a mellette ülő férfit – vajon miért nem maradt a franciák szabad földjén, ahol megbecsülik a tanárokat, nem úgy, mint ebben a sötét, középkori diktatúrában?

– Eleinte klassz volt – felelte a kérdezett –, de amikor az egyik kollégámat lefejezték a nyílt utcán a véleménye miatt, arra gondoltam, kicsi ugyan a fizetés idehaza, de a fejem a nyakamon maradhat.

– Én a neten sok szépet olvastam Bezzegromániáról – szólt közbe egy másik –, vágytam oda, ahonnan az európai főügyész származik. Elmeséltem volna nekik, mennyire felnézek toleráns országukra, de lehurrogtak, hogy „Romániában románul!”, úgy meg nem tudok, hát hazajöttem.

Csörgött a telefon, egyik tagtársuk jelentkezett Itáliából, de olyan hangosan, hogy valamennyien hallották:

– Disznóság, hogy a határon túliak is választhatnak! Csak az szavazhasson, aki ott is él! Amíg ilyen rendszer van, haza se megyek Umbriából, innen küldöm a voksomat a Nemorbánnak.

Korábban írtuk