A BBC pénteken azt közölte, hogy biztonsági okokból felfüggeszti újságíróinak oroszországi tevékenységét. Az intézkedést azzal az új orosz törvénnyel indokolta, amely akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja a média munkatársait „az orosz hadsereg műveleteire vonatkozó rémhírek terjesztése miatt”.

Hirdetés

„Megfontoltuk az új törvény következményeit és az oroszországi tudósítások iránti sürgős igényt. Alapos vita után úgy döntöttünk, hogy ma (kedd) estétől folytatjuk a tudósítást Oroszországból” – áll a BBC által kiadott közleményben.

„Függetlenül és pártatlanul fogunk tudósítani a BBC szigorú szerkesztőségi szabályainak megfelelően. Oroszországi személyzetünk biztonsága első számú prioritásunk” – olvasható a dokumentumban.

Tim Davie, a BBC vezérigazgatója pénteki közleményében úgy fogalmazott: úgy tűnik, hogy az új orosz törvény magát a független újságírás folyamatát minősíti büntetendő cselekménynek, és így a BBC-nek nem maradt más választása, mint az, hogy átmeneti időre felfüggessze a BBC News hírszolgáltató részleg újságíróinak és az őket segítő személyzet tagjainak munkáját Oroszországban.

Korábban írtuk

Davie pénteki közleménye szerint az intézkedés arra az időre szólt, amíg a BBC megvizsgálja, hogy milyen hatásai lehetnek „ennek a nemkívánatos fejleménynek”.

Szombaton az Egyesült Államok által finanszírozott Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL) szüntette be oroszországi tevékenységét a társaság elnökének bejelentése szerint.