Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Hirdetés

Saint-Josse-ten-Noode polgármestere az X-en közzétett üzenetében azt írta: „polgármesteri végzést adtam ki az Nemzeti Konzervativizmus Konferencia betiltására a közbiztonság garantálása érdekében”.

Brüsszelben, valamint a belga főváros Etterbeek és Saint-Josse-ten-Noode nevű kerületeiben „nem látják szívesen a szélsőjobboldalt” – jelentette ki a polgármester.

Végzésében a polgármester utasítást adott rendőrségi intézkedésre, és ebben azt írta: tekintettel arra, hogy a nemzeti szuverenitás védelme euroszkeptikus hozzáállást feltételez, valamint a közrend elleni súlyos atrocitások várhatók, a rendezvényt nem szabad megtartani.

Indoklásában továbbá hangsúlyozta, a rendezvényen provokatív, diszkrimináló tartalmak hangozhatnak el, a felszólalók között vannak hagyománytisztelők, homofóbok, az emberi és kisebbségi jogokat nem tisztelők, illetve a politikai iszlámról szóló vitatható művek szerzője.

Korábban írtuk

Szavai szerint nem kizárható, hogy belgiumi és külföldi szélsőséges csoportok veszélyeztetik a résztvevők testi épségét, információk szerint ugyanis többen érkeztek más országokból ebből a célból. Kiemelte továbbá: a rendezők nem szavatolnak elégséges biztonsági intézkedéseket.

A rendezvény betiltása továbbá azért is indokolt, mert erőszakos reakciókat válthat ki, és jelentős veszélyt jelent a közrendre, a közbiztonságra és a köznyugalomra – írta.

„A NatCon nevű konferenciát betiltom. A kerületben tilos a rendezvénnyel kapcsolatos bármilyen gyülekezés, beleértve a résztvevőket, szervezőket, ellenzőket” – fogalmazott.

A végzés megsértőire a brüsszeli rendőrség irányadó eljárási szabályzata vonatkozik – tette hozzá végzésében a rendezvénynek helyszínt adó kerület polgármestere.

Belga kormányfő: Ez elfogadhatatlan és alkotmányellenes

Alexander De Croo belga miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett üzenetében elfogadhatatlannak és alkotmányellenesnek nevezte a kerületi polgármester intézkedését.

A rendezvénynek helyet adó központra utalva azt írta: ami ma a Claridge-ben történt, elfogadhatatlan. „Az önkormányzati autonómia demokráciánk egyik sarokköve, de soha nem írhatja felül a belga alkotmányt, amely 1830 óta szavatolja a szólás és a békés gyülekezés szabadságát” – fogalmazott.

A politikai gyűlések betiltása alkotmányellenes, pont – tette hozzá üzenetében a belga kormányfő.