Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis
Hirdetés

Johansson hangsúlyozta, hogy a szigetek lakóinak aránytalanul magas terhet kellett elviselniük. Hozzátette, hogy az új létesítmények arra hivatottak, hogy jobbá tegyék a migránsok és az ott élők életét egyaránt.

„Természetesen a görög állampolgárok türelmének is vannak határai, és persze aránytalanul nagy teher nehezedett ezekre a szigetekre” – mondta Nótisz Mitarákisz görög bevándorlásügyi miniszterrel közös athéni sajtótájékoztatóján Johansson. „Ezért fontos, hogy legyenek kézzelfogható intézkedések megfelelő, új létesítmények építésére, hogy a migránsok soha többé ne kerüljenek olyan helyzetbe, mint Moriában” – utalt az uniós biztos a tavaly szeptemberben felgyújtott túlzsúfolt leszboszi menekülttáborra.

Az Európai Unió 276 millió eurót (100 milliárd forint) ígért új migránstáborok felépítésére a Görögországhoz tartozó Leszbosz, Lérosz, Számosz, Kósz és Híosz szigeteken.

A számoszi tábor már szinte elkészült, míg a többi szigeten a helyi politikusok és lakosok hevesen ellenzik a menekültügyi központok építését.

Korábban írtuk

Kosztasz Mucurisz, az Észak-Égei-tengeri régió kormányzója nem vett részt a Johanssonnal tartott tanácskozáson. Azt kifogásolta ugyanis, hogy az EU nem egyeztetett a szigetek lakóival, mielőtt új menekülttáborok létesítését szorgalmazta. Mucurisz hangsúlyozta, hogy a helyi lakosság kívánságait teljesen figyelmen kívül hagyták.

Jelenleg mintegy 14 ezer migráns tartózkodik a görög szigeteken, tavaly számuk hozzávetőleg 42 ezer volt.