Ez a legújabb kutatás, amely egyértelműen mutatja, hogy a brit lakosságot mennyire megviseli a gazdasági válság; egy szakszervezeti vezető nemrégiben arra is utalt, hogy utcai zavargások is bekövetkezhetnek, annyira reménytelenné válik a helyzet sokak számára.

Hirdetés

A The Telegraph cikke szerint a Liberális Demokraták által megrendelt és a múlt héten elvégzett közvélemény-kutatásból kiderül, hogy az emberek mintegy 23 százaléka azt tervezi, hogy idén télen nem kapcsolja be a fűtést, ha az energiaárak tovább emelkednek.

Ha csak azokat vesszük figyelembe, akiknek 18 év alatti gyermekeik vannak, akkor 27 százaléka felelte ugyanezt, míg 11 százalék arra készül, hogy hitelt vesz fel az energiaköltségek fedezésére (ez az arány a 18 év alatti gyermekekkel rendelkezők esetében 17 százalék).

Nagy-Britanniában a múlt hét második felében jelentették be az áremelést: a lakossági fogyasztókra vonatkozó árplafon 80 százalékkal emelkedik.

Korábban írtuk

Összességében a megkérdezettek 69 százaléka mondta azt, hogy a téli hónapokban kevesebbszer kapcsolja majd be a fűtést a megemelkedett árak miatt.

(forrás)