Az orosz hatóságok tavaly márciusban korlátozták a Dozsgy adásaihoz való hozzáférést az Ukrajna ellen indított háborúról szóló tudósításaik miatt, arra hivatkozva, hogy a csatorna „szándékosan hamis információkat terjeszt az orosz katonai személyzet tevékenységéről, valamint szélsőséges tevékenységre és erőszakra uszít”. Mindez az orosz törvények értelmében tilos és büntetendő.

Hirdetés

A Dozsgy Lettországban tavaly júniusban újraindította műsorait, azonban a lett médiahatóság decemberben az műsorszolgáltatási engedély visszavonása mellett döntött, mivel úgy ítélte, meg, hogy a csatorna „fenyegeti a nemzetbiztonságot és a közrendet.” A médiumot azzal vádolták, hogy olyan tartalmakat sugároz, amelyek Moszkva ukrajnai műveleteit támogatják. Ugyancsak decemberben a lett szabályozó hatóság 10 ezer eurós bírságot szabott ki a csatornára, mert olyan térképet mutatott be, amelyen a megszállt Krím félsziget Oroszország területének részeként szerepelt. A Dozsgyot elmarasztalták továbbá amiatt is, hogy az orosz hadsereget „a mi hadseregünknek” nevezte egyik műsorában, amelyben a műsorvezető a többi között arról beszélt, hogyan lehetne a frissen besorozott orosz katonákat ellátmánnyal segíteni.

Korábban írtuk