Hszi emlékeztetett, hogy idén tartják Pekingben az Egy Övezet, Egy Út program harmadik nemzetközi fórumát. A kínai elnök felidézte, hogy Putyin részt vett ez előző két fórumon. Az első ilyen fórumot 2017 májusában tartották Pekingben Oroszország, Kína és 28 eurázsiai, afrikai és latin-amerikai ország vezetőinek részvételével. A második fórumot 2019 áprilisában, ugyancsak a kínai fővárosban rendezték meg.

Hirdetés

Az Új Selyemútként is emlegetett Egy Övezet, Egy Út nemzetközi befektetési kezdeményezést Hszi kezdeményezte 2013-ban. A program célja a nemzetközi kereskedelmi és beruházási projektek aktivizálása több ország részvételével és tőkéjük felhasználásával. A programhoz eddig több mint 150 ország és nemzetközi szervezet csatlakozott.

A kínai elnök az orosz kormány székházában kedden Mihail Misusztyin orosz miniszterelnökkel találkozva őt is arra kérte, hogy „mielőbb látogasson Pekingbe, és alakítson ki szoros együttműködést Li Csiang új kínai miniszterelnökkel”.

A kínai elnök március 20. és 22. között tartózkodik állami látogatáson Oroszországban. Hétfőn Putyinnal négyszemközti tárgyalást folytatott, amely több mint négy órán át tartott. A legmagasabb szintű tárgyalások kedden délután folytatódnak.

Korábban írtuk