A lett külügyi tárca vezetőjével a már több ismert politikust megtévesztő Alekszej Sztoljarov (Lekszusz) és Vlagyimir Kuznyecov (Vovan) hívta fel telefonon, afrikai kormányilletékesnek adva ki magát, és a beszélgetés felvételét közzétették a Telegram-csatornájukon.

Hirdetés

Karins azt mondta: „Segítettünk nekik (az ukránoknak) az újjáépítésben. Segítettünk fegyverekkel. Segítettünk, amivel csak tudtunk. Humanitárius segélyt, gyógyszereket, mindent, mindent (adtunk). És nem örülünk ennek, de nem látunk más lehetőséget” – tette hozzá.

A júliusi vilniusi NATO-csúcstalálkozót kommentálva Karins azt mondta: az európai uniós és a NATO-országok vezetői megértik, hogy ezek az események „nem fognak gyorsan véget érni”, és mindez „végső soron azt jelenti, hogy pénzt kell költeni Ukrajna megsegítésére”.

Azt is kijelentette, hogy a NATO-nak köszönhetően „nem ébred fel éjjelente aggodalommal” annak kockázata miatt, hogy Oroszország Fehéroroszország területén keresztül megszállja országát. „Fehéroroszországot Kalinyingrádtól egy kis, mindössze mintegy 100 kilométeres folyosó választja el. Nem ébredek fel éjszaka az aggodalomtól” – magyarázta a külügyminiszter. „Mert mindannyian – Lengyelország, Litvánia, Lettország, Észtország – a NATO tagjai vagyunk” – hangsúlyozta.

Korábban írtuk

„Valamennyiünknek megvannak a saját fegyveres erői, és ott van a NATO-hadsereg, NATO-repülőgépek, tankok, NATO-katonák, állandóan vannak hadgyakorlatok. NATO-tagságunknak köszönhetően nem látunk közvetlen katonai fenyegetést a térségünkre” – mondta.

A miniszter értésre adta, hogy jobban aggódik az országot érő gazdasági, semmint katonai fenyegetések miatt. „A létező fenyegetés gazdasági jellegű” – mondta. „Az árak, különösen az energiáé, az élelmiszereké, és így tovább. Ez mind az ukrajnai háború következménye. De ha Oroszország győz Ukrajnában, akkor nagy-nagy problémánk lesz Európában” – hangoztatta a megtévesztett Karins a telefonbeszélgetés során.