Hirdetés

„Azok a dolgok, amelyek korábban hozzátartoztak a közösségi élményhez, már nem léteznek, mert meg kell akadályoznunk a túlzott fizikai közelséget” – mondta Angel Adeyoha, a rendezvények helyet biztosító Folsom Street programjait szervező egyesület ügyvezető igazgatója a San Francisco Chronicle szerint.

A portál beszámol arról, hogy míg korábban akár tízezren is részt vettek a szexrendezvényen, most csak nagyjából hétezren tették tiszteletüket. A legtöbben délután 4 óra körül voltak egyszerre jelen; ez két-háromezer embert jelentett.

Az ultraliberális és LMBTQ-mekkának számító San Francisco néhány nappal korábban közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett a majomhimlő terjedése miatt. A rendezvény előtt nem végeztek majomhimlő-tesztet, és a Chronicle szerint nem is igen lehetett felvilágosító anyaghoz jutni a járványról. A hatóságok azonban mindenkit megnyugtattak azzal, hogy „szadomazo tevékenységben” szerintük kizárólag „hivatásos fetisiszták” vehettek részt.

Cal Callahan, a város „Bőr és LMBTQ Kulturális Kerületének” vezetője azt hangsúlyozta: az AIDS-járványból tanulva „nem prédikálnak”, hanem „tájékoztatást nyújtanak” a majomhimlőről.

(forrás)

Korábban írtuk