A német kancellár hétfőn közölte, hogy erről egyeztetett nigériai hivatali partnerével, Bola Tinubuval Lagosban.

Hirdetés

Mint mondta, ezek a létesítmények a jövőben olyan szakmunkások tanácsadásával is foglalkoznának, akik Németországba szeretnének kivándorolni. „Ehhez kell némi előkészítés és befektetés mindkét oldalon” – jelentette ki a kancellár.

Nigériában jelenleg három olyan migrációs központ működik, amelyek az utóbbi négy évben 20 ezer visszatérőt segítettek munkahelyek, illetve iskolák keresésében. Négyezren közülük Németországból tértek vissza hazájukba részben önkéntes alapon, részben pedig azért, mert kitoloncolták őket.

Éveken át Nigéria azon tíz ország közé tartozott, ahonnan a legtöbb menedékkérő érkezett Németországba. Tavaly óta már nem ez a helyzet, de még az idén is több mint 1800 menedékkérelmet terjesztettek be nigériaiak. Mindazonáltal a kérelmek pozitív elbírálásának aránya viszonylag alacsony, és csaknem 14 ezer nigériai állampolgárnak el kell elhagynia Németországot.

Scholz szerint Tinubu alapvetően nyíltnak mutatkozott az elutasított menedékkérők visszavételét illetően. Arra a kérdésre válaszolva, hogy mit vár ezért cserébe, a nigériai elnök kijelentette, hogy „nem támaszt követeléseket”. Hozzátette: amennyiben nigériai állampolgárokról van szó, szívesen várják őket haza.

Scholz a Der Spiegel című német hetilapnak adott interjújában elmondta, hogy szeretné felgyorsítani a kitoloncolások ütemét. Hozzátette: ennek kulcsa az, hogy megállapodást kössenek a származási országokkal. Mint mondta, párhuzamosan a szakképzett munkaerő toborzását is elősegítenék.

Nigériával jelenleg az Európai Bizottság tárgyal egy visszatoloncolási megállapodásról, ezt követően lehetővé válna egy kétoldalú egyezség is Berlin és Abuja között.

Korábban írtuk