Európa megmentéséről értekezik George Soros a hvg.hu-n közölt cikkében.

Menekültválság, megszorítás és széthullás fenyeget. Cselekedni kell, bátran – írja a spekuláns a felvezetésben.

Soros értékelése szerint:

az elmúlt évtizedben minden rosszul sült el. (…) Én személy szerint az EU-t a nyílt társadalom megtestesülésének láttam. Egyenlő államok önkéntes társulása, amelyek a közjóért szövetkeznek és adják fel szuverenitásuk egy részét. Ám a 2008-as gazdasági válság óta úgy tűnik, az EU utat vesztett.

Elmélkedik egy sort a „menekültválságról” is, amelynek kapcsán szomorúan jegyzi meg a németországi AfD és az olaszországi Öt Csillag Mozgalom és Liga előretörését. Ezen a ponton érkezünk el Orbán Viktorhoz:

Egész Európát összezavarta a menekültválság. Gátlástalan vezetők még azokban az országokban is ki tudták használni, ahová szinte egyáltalán nem érkeztek menekültek. Magyarországon Orbán Viktor arra alapozta a kampányát, hogy engem vádolt hamisan azzal, hogy muszlim menekültekkel akarom elárasztani Európát és benne Magyarországot. Orbán ma a saját, keresztény Európa-víziójának védelmezőjeként lép fel. Ez a jövőkép szemben áll az EU alapelveivel. Az a célja, hogy átvegye az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó kereszténydemokraták vezetését.

Még egyszer, emeljük ki a bicskanyitogató mondatok közül ezt:

Orbán ma a saját, keresztény Európa-víziójának védelmezőjeként lép fel. Ez a jövőkép szemben áll az EU alapelveivel.

Soros összegzése szerint:

Az EU három súlyos bajjal néz szembe: a menekültválsággal, a gazdasági fejlődést akadályozó megszorításokkal és a dezintegrációval, amelynek első példája a Brexit.

George Soros aztán elkezdi felvázolni saját álláspontját Európa megmentésével kapcsolatban:

  • önkéntes alapú menekültelosztás („Sem a tagállamokat nem szabad befogadásra kényszeríteni, sem a menekülteket olyan országokba irányítani, ahová ők nem akarnak menni.”)
  • a dublini szabályozás felülvizsgálata vagy megszüntetése (Ez „felelős az Olaszországra és más déli államokra nehezedő igazságtalan terhelésért; és a katasztrofális politikai következményekért”.)
  • külső határok védelme, ugyanakkor nyitottság a legális bevándorlásra
  • a belső határok nyitvatartása („Az Európa-erőd, amely totálisan zárt mindenfajta bevándorlás előtt, nemcsak a nemzetközi és európai joggal ellentétes, de teljesen lehetetlen is.”)
  • „afrikai Marshall-segély” (Ennek „eredményeképp nemcsak az ellenőrizetlen menekülthullám apadna el, de lehetővé válna a rendezett bevándorlás megszervezése is. Így a migráció a bevándorlók és a fogadó országok részéről is önkéntes lehet.”)

Közben ilyen dilemmákat vet fel a spekuláns:

Ahhoz, hogy egy afrikai Marshall-terv sikeres legyen, legalább 30 milliárd euróra lenne szükség évente. A tagállamok ennek csak kisebb részét tudnák fedezni. Honnan szerezzünk tehát pénzt?

Neki persze vannak ötletei…

Az EU hitelképessége magas, ám kihasználatlan. Mikor éljünk a lehetőséggel, ha nem egy sorsdöntő válságban? A történelemből tudjuk, hogy háborús időkben mindig emelkedik az államadósság. Tény persze, hogy a hitelfelvétel ellenkezik a ma uralkodó ortodoxiával, amely megszorítást szorgalmaz – csakhogy a megszorítás maga is az egyik oka a válságnak.

Soros szerint újabb pénzügyi válság küszöbén állunk, ezért innovatív és bátor finanszírozást javasol az afrikai Marshall-tervre:

Olyan új pénzügyi eljárást szorgalmazok, amellyel az EU anélkül veheti igénybe a pénzpiac segítségét, hogy közvetlen kötelezettséget vállalna akár uniós, akár tagállami szinten. A módszer hasonló az amerikai önkormányzati kötvények működéséhez, illetve a járványok elleni védekezésekhez rendezett sprint-gyűjtésekhez. (…) Ennek pedig igazi, alulról jövő kezdeményezésként kell működnie. (…) Közös erőfeszítésre van szükség; az uniós szervek irányítása és a civil mozgalmak kombinálására.

Soros ezt követően rátér a Brexit kérdésére, amelynél büszkén emeli ki saját kezdeményezéseit:

Végső soron a britek döntik el, mit akarnak, de jobb, ha mielőbb dűlőre jutnak. Ez a célja a Best for Britain kezdeményezésnek, amelyet támogatok. Sikerült elérni egy parlamenti határozatot, amelyben benne van a lehetőség, hogy Nagy-Britannia az unió tagja marad. Ez nagy eredmény lenne, de ehhez a brit polgárok meggyőző többségének támogatása kell. Ennek a többségnek a létrehozásáért dolgozik a Best for Britain.

Soros a konklúzióban hitet tesz Macron és Merkel politikája mellett, támogatásáról biztosítva őket:

A rideg valóság rákényszerítheti a tagállamokat, hogy nemzeti érdekeiket félretéve az unió fennmaradását helyezzék előtérbe. Ezt sürgette Emmanuel Macron francia elnök aacheni beszédében, és csatlakozott hozzá Angela Merkel német kancellár is. Ha sikerrel járnak, Monnet és társai nyomába léphetnek. Ám ehhez maguk mögé kell állítaniuk Európa tömegeit. Én és a Nyílt Társadalom Alapítványok mindent megteszünk, hogy segítsünk.

Soros teljes cikke a hvg.hu oldalon olvasható.