Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az európai uniós tagországok kormányainak képviselői a nap folyamán megszavazták, hogy Kövesit támogatják európai főügyésznek, a próbaszavazáson 22-ből 17 tagállam voksolt a román korrupcióellenes ügyészség korábbi vezetőjére, akit az EU másik társjogalkotó szervezete, az Európai Parlament már korábban határozott támogatásáról biztosított.

Elsőként a román ellenzék fő erejét alkotó és Klaus Iohannis államelnököt támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL) üdvözölte a szavazás eredményét. Úgy értékelték, hogy ez „hatalmas győzelem” Románia számára, amelynek elérésében jelentős szerepe van Iohannisnak és a liberálisoknak, akik támogatták és lobbiztak az Európai Unió intézményeiben, hogy Kövesi legyen a hivatalos jelölt az európai főügyészi posztra.

A liberálisok szerint a csütörtöki szavazás „pofon” Viorica Dancila kormánya számára, amely erőteljesen lobbizott azért, hogy Kövesi buktassák el a szavazáson. Úgy vélték, hogy a PNL-nek sikerült meggyőznie egyes tagállamokat, amelyek eredetileg nem támogatták Kövesit, hogy szavazzák meg a volt romániai korrupcióellenes főügyészt.

Klaus Iohannis államelnök úgy vélte, hogy Kövesi széles körű támogatása szakmai felkészültségének és tapasztalatának elismerését jelenti. Iohannis is Románia győzelmeként értékelte a voks eredményét, amely annál értékesebb, hogy – mint mondta – a kormány megpróbálta folyamatosan megakadályozni Kövesi jelölését.

Kövesi támogatását Dan Barna, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke is üdvözölte.

Az augusztus végén ellenzékbe vonult Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnöke, Calin Popescu Tariceanu volt szenátusi házelnök ezzel szemben kijelentette: miután Kövesi tönkretette Romániában az igazságszolgáltatást, most felkérik, hogy rombolja szét az európait is.

Viorica Dancila miniszterelnök és a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a szavazás után elmondta, továbbra is fenntartja álláspontját, miszerint Kövesit nem kellene európai főügyésszé kinevezni, hiszen ellene ügyészségi eljárások indultak Romániában.

Az európai főügyészi posztra jelölt Kövesit, a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly nyáron felmentett vezetőjét a bukaresti szociálliberális koalíció azzal vádolta, hogy tényedése idején a DNA-t a titkosszolgálatok irányították a háttérből. A vádhatóság pedig több ügyben is hatalmi visszaéléssel gyanúsította őt meg Sebastian Ghita volt parlamenti képviselő és médiamágnás tavaly decemberi feljelentése alapján. Kövesi az ügyben mindvégig ártatlannak mondta magát, és politikai lejárató kampánynak nevezte meggyanúsítását.