A legfőbb ügyészség közleménye szerint Simion ellen garázdaság és csendháborítás miatt indítottak eljárást. Az agresszió azon a hétfői parlamenti ülésen történt, amelyen a Popescu ellen beterjesztett ellenzéki indítványt vitatták meg a honatyák. Popescu éppen beszédét tartotta, amikor Simion bekiabálta többször a teremből, hogy „tolvaj!”. A miniszter megkérte az ülésvezetőt, hogy utasítsa rendre a bekiabálót, aki szerinte „az oroszok embere”. Ekkor Simion odarohant Popescuhoz, fenyegetően megrángatta, és az arcába üvöltötte többször, hogy „tolvaj!”. A tettlegességig fajuló konfliktus elcsitult, miután az ülésvezető konzultációra hívta a frakcióvezetőket, majd berekesztette az ülést arra hivatkozva, hogy szónokot a parlamentben még soha nem ért agresszió az elmúlt harminc évben. A magas energiaárakért a minisztert hibáztató, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) által beterjesztett indítványt szerdán várhatóan el fogja utasítani a képviselőház.

Nicolae Ciuca miniszterelnök a kormány szóvivője révén közölt üzenetében határozottan elítélte a történteket, úgy vélte, ez a felháborító cselekedet mutatja, hogy mennyire megromlott a politikai párbeszéd színvonala. Felhívta a figyelmet, hogy az újabb erőszakos cselekedet egy aggasztó sorozat része, utalva ezzel arra, hogy az AUR politikusának nem ez az első agresszív megnyilvánulásra.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke keddi állásfoglalásában kifejtette, hogy 2020 decemberétől aggodalommal figyelik az AUR akcióit, és minduntalan arra kérik a parlamenti kollégáikat, hogy legyenek partnerek ennek a szélsőséges pártnak az elszigetelésében. Úgy vélte, hogy George Simionnak viselnie kell tettei következményeit, mindenki másnak pedig, aki a parlamentet tartja a legfontosabb demokratikus intézménynek, egységesen kell harcolnia a populizmus további térnyerése ellen.

A legfrissebb felmérések szerint a jelenlegi 18 százalékos támogatottsága alapján a második legnagyobb pártnak számító AUR és szimpatizánsai nem először folyamodnak erőszakhoz. Tavaly decemberben egy tüntetés alkalmával behatoltak a parlament udvarára, és megrongálták a külföldi nagykövetségek autóit. Január közepén Simion szimpatizánsaival együtt behatolt a temesvári polgármesteri hivatalba is, ahol a német állampolgársággal is rendelkező Dominic Fritz polgármestert keresték, hogy felelősségre vonják. Később Kolozsváron egy magyar üzletembereket tömörítő szervezet székhelyét kereste fel Simion, ahol az RMDSZ politikusait kereste, majd párperces kérdezősködés után távozott. Simion ezekről az akcióiról rendszerint videókat készít, akárcsak a parlamentben, ahol gyakran megzavarja az éppen nyilatkozó politikustársait, így próbálva felhívni magára a figyelmet.

Simion Madridban, az európai konzervatív pártok január végi találkozóján is megjelent hívatlanul, ám a szervezők kérésére a biztonsági emberek eltávolították a helyszínről.

Hirdetés
Korábban írtuk