„Elítéljük az ukrajnai háborút, és úgy döntöttünk, hogy rendezett módon befejezzük ipari-üzleti tevékenységünket Oroszországban” – jelentette be csütörtökön Roland Busch elnök-vezérigazgató az ARD német országos közszolgálati televízió tudósítása szerint. A müncheni központú technológiai vállalat csaknem 170 évig volt jelen az orosz piacon. A döntés a távozásról „nem volt könnyű” – húzta alá Roland Busch, hozzátéve, hogy a lehetőségeikhez mérten továbbra is támogatják helyi munkatársaikat.

Hirdetés

A társaság az Ukrajna elleni orosz támadás elindítása hatására felfüggesztette az új oroszországi és fehéroroszországi üzletekre, új megrendelésekre irányuló tevékenységét, és leállította szállításait a két országba, amelyekben együttvéve a konszolidált árbevételének nagyjából egy százalékát érte el az utóbbi időszakban.

A Siemens a csütörtökön közölt gyorsjelentése szerint a 2021-2022-es üzleti évének márciussal véget ért második negyedévében a háború és a koronavírus-világjárvány miatt nehéz környezetben is növelte árbevételét, éves összevetésben 16 százalékkal, 17 milliárd euróra. Az orvosi képalkotó eszközöktől vasúti szerelvényekig egy sor terméket gyártó és pénzügyi szolgáltatásokkal is foglalkozó cég rendelésállománya 32 százalékkal, 21 milliárd euróra emelkedett, adózás utáni eredménye 1,2 milliárd euró volt.

A Siemens az előző, tavaly szeptemberrel zárult üzleti évben 62,3 milliárd euró árbevételt és 6,7 milliárd euró adózás utáni eredményt ért el, és világszerte mintegy 303 ezer embert foglalkoztatott.

Korábban írtuk

Az Ukrajna elleni háború miatt egy sor nagy német cég már kivonult Oroszországból, vagy felfüggesztette tevékenységét. Köztük van például az Aldi, az Allianz, a BASF, a BMW, a Mercedes-Benz, a Netto, az Obi és a Volkswagen.