„Továbbra is következetesen segítjük Ukrajnát politikai, katonai, humanitárius és gazdasági téren mindaddig, amíg szüksége van rá, és támogatjuk euroatlanti törekvéseit” – áll az öt kormányfő által pénteken, az ukrajnai háború első évfordulóján kiadott közös közleményben.

Hirdetés

Mette Frederiksen dán kormányfő pénteken ukrán menekültekkel is találkozott Koppenhágában, és biztosította őket arról, hogy országában védelemre találhatnak mindaddig, amíg csak szükségük lesz rá.

„El szeretném mondani a Dániában lévő ukránoknak, hogy mindaddig gondoskodunk róluk, amíg rászorulnak” – mondta.

Tavaly 31 400 ukrán állampolgár érkezett Dániába a helyi statisztikai hivatal szerint, de 4600-an azóta távoztak.

Korábban írtuk

Dánia a korlátozó bevándorlási politikájáról is ismert, de 2022 márciusában új törvényt fogadott el a háború kezdete után Ukrajnából érkezettekről, és ebben a lakáshoz, munkaerőpiachoz és oktatáshoz való gyors és egyszerű hozzáférést biztosított a számukra.