A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy Magyarország nem támogatta az ENSZ Közgyűlésének azon határozatát, amely a srebrenicai népirtás áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította július 11-ét.

Hirdetés

„Szerintem abban nincsen vita, hogy ami történt Srebrenicában, az egy elképesztően szomorú, tragikus esemény, amelynek elítélése tekintetében egyértelműen kell fogalmazni. Szerintem azt senki nem vitatja, hogy ez egy szörnyű dolog volt, és mindent el kell követni annak érdekében, hogy soha ilyen szörnyűség a jövőben a világ egyetlen pontján se fordulhasson elő” – mondta.

„De a kérdés nem ez volt. A kérdés az, hogy egy ilyen határozat harminc esztendő múltán, a jelen pillanatban hozzájárul-e a nyugat-balkáni térség nyugalmához és békéjéhez, vagy éppen ellenkezőleg, olyan ellentéteket szít és éleszt újra a Nyugat-Balkánon, amelyek adott esetben az egész térség számára, így Magyarország számára is veszélyesek lehetnek” – tette hozzá.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter roppant szerencsétlennek nevezte a határozat időzítését, mivel napjainkban egyébként is békétlenség uralkodik a világban, és most ezzel a szavazással újabb feszültségeket szítanak egy olyan régióban, amely a világtörténelem során nem a nyugalmáról és a stabilitásáról volt híres.

„Azt kértük, hogy ezt ne tárgyalja most az ENSZ. Ne hozzuk ilyen helyzetbe a térséget. Ezért szavaztunk nemmel” – szögezte le.

A miniszter arra is kitért, hogy a többség nem is szavazta meg az indítványt, ugyanis 84-en igennel, 19-en nemmel szavaztak, míg 68-an tartózkodtak, azaz összességében 87-en nem támogatták a javaslatot, és több tagállam nem is vett részt a voksoláson.

„Tehát 193 tagja van az ENSZ-nek, 84-en szavazták meg. A kisebbsége az ENSZ tagállamainak” – húzta alá.