A svédek aranya

A koronavírus első hulláma alatt a világ döbbenten figyelte, hogy a skandináv állam nem vezet be korlátozásokat, és a sok halálozás ellenére az élet látszólag zavartalanul folydogál a medrében. Svéd logikával viszont ebben semmi megdöbbentő nem volt, hiszen a polgárok bíztak politikusaikban és szakértőikben, azok aktuális ajánlásait maguktól is betartották, így nem volt szükség átfogó tilalmakra. Hasonló a helyzet a migráció kapcsán. Közép-európai szemmel nézve érthetetlen, hogy miért engedtek be a svédek 2015-ben több százezer bevándorlót a harmadik világból, akiknek már a 2000-es években érkezett előőrseik is párhuzamos társadalmakat építettek ki, és élethosszig veszik igénybe a szociális juttatásokat.

A svéd kultúra alapja és egyik legfőbb értéke a sajátos történelmi fejlődés miatt kialakult erős társadalmi bizalom. A földrajzilag viszonylag szeparált és ritkán lakott Skandináviában az elmúlt századokban etnikailag, kulturálisan és vallásilag aránylag homogén, így értékeiben egységes társadalmak jöttek létre. A Dániától való függetlenedést követően I. Gusztáv svéd király (1523–1560) államvallássá tette a lutheranizmust, amely egészen 1951-ig szorosan összefonódott a nemzeti identitással, így konzerválta a munkaközpontú, konformista és egalitariánus skandináv népi és politikai kultúrát, amelyben – az Európában jellemző modellekkel ellentétben – az uralkodó és a nemesség nem váraikba visszavonulva élt, hanem elsőként az egyenlők között a köznéppel gyakran érintkezett, és munkája is számonkérhető volt. Mivel az országot a XVI. század óta elkerülték a megszállók, a svédek jobban bíznak vezetőikben, mint azon országoknak a fiai, amelyek királyai, elnökei és miniszterei időről időre idegenek helytartóiként működtek. Emellett az országban több mint kétszáz éve béke honol, így a társadalom nagyobb sokkok és megrázkódtatások nélkül élte túl Európa vészterhes időszakait.

Mindennek eredményeként olyan rend­szer alakult ki, amelyben az emberek szolidárisak egymással, tudják, hogy kell viselkedni, és ugyanezt várják el másoktól is. A kormány nem előír és követel, hanem kér, a polgár pedig szót fogad. A svédek a konszenzusokkal szembemenő viselkedést nemcsak a hétköznapokban, de a politikában is elvetik. Mindegy, hogy a lutheranizmus vagy a szociáldemokrácia-e a vezető ideológia, az emberek támogatják. A konszenzus általánosságát mutatja, hogy amikor az 1980-as években a hagyományos szociáldemokrácia válságba került, a politikai pártok – köztük a szociáldemokraták – teljes egyetértésben fordultak a piaci megoldások felé.

A kis hatalmi távolságok és az egyenlőség miatt a közéletet a világon szinte egyedülálló átláthatóság jellemzi. Egy 1766-os törvény értelmében a svéd közemberek mindenféle bonyolult kérvények nélkül hozzájuthatnak az állam működésére vonatkozó adatokhoz és nyilvántartásokhoz. Ez ma a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a megfelelő kormányhivatalt telefonon felhívva egy perc alatt meg lehet tudni, hogy az ember szomszédja mennyit keres, milyen autója van a gyerek iskolai tanárának, vagy hogy mennyi adót fizet a belügyminiszter. Ez ellen nemigen van senkinek kifogása, hiszen az emberek megbíznak egymásban, és nem gondolják, hogy bárki visszaélne adataikkal.

A szerencsés történelmi fejlődésnek köszönhető magas bizalomnak számos gyakorlati előnye van: kiszámíthatóvá teszi a hétköznapokat, mérsékli a bürokráciát, magasan tartja az adófizetési morált, aminek eredményeképp több jut közszolgáltatásokra, oktatásra és a rászorulók megsegítésére. A svédek szívesen fizetik a világviszonylatban is kiemelkedően magas adóterheiket, hiszen tudják, hogy minden korona jó helyre megy, a bizalommal sem a közösből kivevő polgártársaik, sem vezetőik nem élnek vissza. A bizalom az aranynál is értékesebb, hiszen ennek köszönhetően működik olajozottan az ország.

A magas bizalmi indexű országok azonban sérülékenyek. A Dagens Nyheter lap pár hónapja számolt be egy, a svéd haderők kötelékében szolgáló tisztről, aki hamis önéletrajzzal került pozíciójába. A férfi azt hazudta, hogy az öbölháborúban brit kötelékben helikoptert vezetett, majd miután túlélte gépe kilövését, a Brit Királyi Haditengerészet dandártábornokká léptette elő. Mivel állításait senki nem ellenőrizte, csak hosszú évek szolgálata után derült ki, hogy valójában elektromérnökként dolgozott egy magánvállalkozásnál.

De különösen kiszolgáltatottak a magas bizalmi indexű országok, ha hirtelen, tömegesen jelennek meg olyan potyautasok, akik nem osztják a többség kultúráját. Svédország évtizedeken keresztül Európa egyik legliberálisabb bevándorláspolitikáját tudhatta magáénak, a tolerancia és befogadás pedig a konszenzusos svéd identitás részévé vált. Történelmileg ez nem jelentett gondot, hiszen a II. világháborúig jellemzően németek, dánok, finnek, baltiak érkeztek, akik a kulturális közelség miatt gyorsan magukévá tették a svéd értékeket. Később jöttek a magyar, majd csehszlovák menekültek, akik kis létszámuk és szintén európai kultúrájuk miatt hamar meghálálták a kapott bizalmat. Svédország az 1960-as évektől nyitotta meg kapuit a harmadik világ gyermekei előtt is, akik mivel eleinte kevesen voltak, és általában hazájuk műveltebb rétegeihez tartoztak, a nyelv elsajátítása után szintén átvették a svéd értékeket. A változás az 1990-es években kezdődött, amikor tömegesen kezdtek érkezni balkáni és szomáliai, majd a 2000-es években iraki menekültek. Az új, alacsony bizalmi kultúrájú népcsoportok számuk miatt már nem svédek közé vegyülve, hanem homogén blokkokban telepedtek le, ezzel a többségi társadalom számára átláthatatlan tömböket hozva létre.

A társadalmi konszenzus egy ideig még kitartott. 2010-ben azonban a korábban neonáci múltja miatt periférián lévő Svéd Demokraták párt 5,7 százalékkal bejutott a parlamentbe, a 2015-ös migrációs hullám nyomán pedig a harmadik legerősebb frakcióvá vált. A svéd társadalmat évszázadokig jellemző konszenzus ezzel megtört, és két domináns – egyaránt torz – narratíva jelent meg: az egyik szerint a svéd továbbra is felvilágosult társadalom, amely előbb-utóbb sikerrel integrálja a külföldieket, a másik szerint pedig az ország egy összeomlás felé robogó, no-go zónákkal teli földi pokol.

Hogy melyiknek lesz igaza, egyelőre nem tudni. Arról viszont már számos kutatás készült, hogy miképp hat a társadalmi bizalomra a nagyarányú bevándorlás. Bo Rothsteinnek, a Göteborgi Egyetem professzorának 2019-es kutatása szerint a svéd társadalom 57 százaléka sorolható a magas, 12 százaléka pedig az alacsony bizalmú kategóriába. Noha a 290 önkormányzat területének vizsgálata azt állapította meg, hogy a 2015-ös migráció nem volt jelentős hatással a korábbi bizalmi indexre, az egyértelműen látszik, hogy a külföldről érkezők körében alacsonyabb a bizalom, mint az őslakosoknál. Ezt erősíti meg a World Values Survey Norvégiára vonatkozó felmérése is. A kérdésre, hogy „egyetért-e azzal, hogy az emberekben általában meg lehet bízni?”, a Svédországgal szomszédos skandináv államban 2008-ban és 2017-ben egyaránt 75 százalék válaszolt igennel. Stagnálónak bizonyult az „egyetért-e azzal, hogy idegenekkel való találkozáskor nem lehet eléggé óvatosnak lenni?” kérdés eredménye is, mindkét alkalommal 17 százalék felelt rá igennel. A kutatás viszont kitér arra is, hogy az utóbbi kérdésre igennel válaszolók túlnyomó többsége 35 éven aluli, az átlagosnál alacsonyabb iskolai végzettségű, és vagy ő maga, vagy pedig a szülei külföldön születtek. Nekik egyébként a rendőrségbe vetett bizalmuk is alacsony, a politikusokról pedig kifejezetten rossz véleménnyel vannak.

A Carl-melin – Tankesmedjan Futurion nevű stockholmi kutatóintézet vizsgálatai azt mutatják, hogy az emberek elsősorban a hozzájuk hasonlókkal szolidárisak, a tőlük különbözőkkel már kevésbé. Svédországban az elmúlt két évtizedben a külföldön született lakosság aránya 11-ről 19 százalékra emelkedett. A bizalomra épülő svéd kultúra átalakulóban van, és egyelőre nem tudni, hogy létrejöhet-e egy olyan új társadalmi és politikai konszenzus, amely a jövőben is garantálja az ország sikerét.