Wallace, aki augusztus végéig állt a brit védelmi tárca élén, a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap hétfői kiadásának kommentárrovatában megjelent írásában alig burkoltan azt tanácsolta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy terjessze ki a mozgósítást a fiatalabb korosztályokra is.

Hirdetés

Wallace szerint az ukrán ellentámadás sikeresen halad, az ukrán fegyveres erők „lassan, de biztosan”, néha csak méterről méterre, faluról falura, de áttörnek az orosz vonalakon.

Hozzátette: ha a reményhez megfelelő hadfelszerelés is társul, akkor „Ukrajnát nem lehet megállítani”, éppen ezért Nagy-Britannia kötelessége megadni azt a támogatást, amellyel Ukrajna a végére juthat ennek a háborúnak.

Helyenként indulatok fűtötte írásában Wallace felidézte, hogy védelmi miniszterként igen gyakran konfrontálódott olyanokkal, akik Ukrajna támogatása ellen érveltek. Ezek többnyire olyan emberek voltak, „akik nem tudták megkülönböztetni a puska egyik végét a másiktól”, és az „intézményi tehetetlenséggel” vívott küzdelem is időveszteséggel járt – áll a volt brit védelmi miniszter hétfői cikkében.

Korábban írtuk

Ben Wallace felfedi: távozása előtt azt kérte Rishi Sunak miniszterelnöktől, hogy a brit kormány az Ukrajnának szánt 2,3 milliárd fontos (1040 milliárd forintos) idei védelmi támogatást még egyszer ennyivel, vagy még többel emelje meg.

London tavaly és az idén is 2,3 milliárd – vagyis összesen 4,6 milliárd – font katonai támogatásra vállalt kötelezettséget Ukrajna számára, ennek ellenére azonban most már nem Nagy-Britannia, hanem Németország a legnagyobb európai adományozó – írta hétfői cikkében a volt brit védelmi miniszter.

Wallace szerint az orosz fegyveres erők eddig több mint 2500 harckocsit és 6500 páncélozott járművet vesztettek, az elesett és megsérült orosz katonák száma megközelíti a 300 ezret.

Segíteni kell Ukrajnát a lendület fenntartásában, de ehhez több lőszerre és rakétára van szükség, ugyanakkor ebben Ukrajna is szerepet játszhat. A fronton szolgáló ukrán katonák átlagos életkora meghaladja a 40 évet, és bár érthető, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeretné megőrizni a fiatalokat a jövő számára, az orosz vezetés azonban csendben már egész Oroszországra kiterjesztette a mozgósítást – áll Wallace cikkében.

Ebben a helyzetben „talán eljött az idő az ukrajnai mozgósítás mértékének újragondolására” – fogalmaz írásában a brit politikus.

A brit kormányon belül mindeközben alig burkolt vita bontakozott ki az ukrán katonák brit kiképzésének ügyében.

Grant Shapps jelenlegi védelmi miniszter a The Sunday Telegraph című vasárnapi brit lapnak nyilatkozva felvetette azt a lehetőséget, hogy a Nagy-Britanniában folyó kiképzési programokat Ukrajnához közelebbi helyszínekre, vagy éppen Ukrajnába is át lehetne helyezni, brit kiképző alakulatok ukrajnai telepítésével.

Rishi Sunak miniszterelnök azonban szinte rögtön cáfolta, hogy lennének ilyen tervek. Sunak a Konzervatív Párt Manchesterben zajló éves kongresszusán újságíróknak kijelentette: védelmi minisztere „valójában azt akarta mondani, hogy egy nap, valamikor a jövőben” lehetségessé válhat a brit kiképzési program „egyes elemeinek” áttelepítése Ukrajnába, de ez csak hosszú távra szóló elképzelés, a jelenlegi konfliktus idején nem mennek brit katonák Ukrajnába.