A tárca tájékoztatása szerint a kiképzés a breszti régió egyik katonai lőterén zajlik, alig három kilométerre az ország Lengyelországgal közös határától. A közleményhez fotókat is csatoltak, melyeken a Wagner-zsoldosok – a náluk szokásos fekete arcmaszkban – páncélozott járművekkel és vélhetően dróntávirányítókkal láthatók.

Hirdetés

Egy szerdán, szintén a Telegramon közzétett videófelvételen a magánhadsereg vezetője, Jevgenyij Prigozsin üdvözli a zsoldosokat Fehéroroszországban, és közli velük, hogy többé nem vesznek részt az Ukrajnában dúló harcokban.

„Szégyen, ami azon a fronton történik, mi ebben nem veszünk részt” – szögezte le, valamint felszólította harcosait, hogy a fehérorosz erők kiképzése közepette „gyűjtsenek erőt Afrikára”.

A Wagner Telegram-csatornáján a zsoldoshadsereg egyik magas rangú, „Marx” fedőnéven ismert parancsnoka azt közölte, hogy a csoport összesen 10 ezer tagja működik majd Fehéroroszországban, 15 ezren pedig „szabadságra mentek”.

Korábban írtuk

„Marx” hozzátette: összesen 78 ezer Wagner-zsoldos vett rész az általa csupán „üzleti útként” aposztrofált ukrajnai háborúban, közülük 49 ezer börtönökből érkezett a frontra.

Szerdán a kijevi kormány közölte, hogy a zsoldosok Fehéroroszországba érkezése miatt megerősíti az ukrán-fehérorosz határt.