Jóllehet a helyi iszlám közösség tagjai először muszlimellenes érzületekre gyanakodtak, ezért Albuquerque hatásaig megerősítette a környékbeli mecsetek védelmét, a keddi bejelentés szerint letartóztatták az 51 éves Muhammad Syedet, a város iszlám bevándorló közösségének tagját, aki a gyanú szerint személyes ellentétek miatt gyilkolt.

Hirdetés

Mind a négy áldozat pakisztáni vagy afgán származású volt. Az elsőt novemberben, a másik hármat az elmúlt két hétben ölték meg.

A nyomozók még vizsgálják a négy ember megölésének pontos indítékait – közölte Kyle Hartsock, az albuquerque-i rendőrség helyettes vezetője egy sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy a bűncselekményben szerepet játszhatott a gyanúsított szektás indulata szintén muszlim áldozataival szemben.

Syed az elmúlt három-négy évben az Egyesült Államokban már volt büntetve a többi között családon belüli erőszak miatt.

Korábban írtuk

A rendőrséget a lakosságtól kapott nagy számú bejelentés segítette az autón megtalálásában, melyet vélhetően legalább egy gyilkosságnál használtak, és végül rátaláltak a férfira, akit első számú gyanúsítottnak neveztek mind a négy emberölésben.

Syedet hivatalosan két gyilkossággal vádolták meg: a 41 éves Aftab Hussein július 26-i és a 27 éves Afzaal Hussain augusztus elsejei megölésével – közölte Harold Medina, a helyi rendőrség vezetője.

Az utolsó áldozatot, Nayeem Hussain 25 éves teherautóvezetőt, aki július 8-án lett amerikai állampolgár, pénteken ölték meg, miután részt vett a két pakisztáni származású, júliusban és augusztusban meggyilkolt muszlim temetésén.

A három utóbbi áldozat Albuquerque legnagyobb mecsetét, az Új-mexikói Iszlám Központot látogatta. Mindhármukat a város délkeleti részén, a Central Avenue közelében lőtték agyon.

Az első ismert áldozatot, az Afganisztánban született, 62 éves Mohammad Ahmadit november 7-én ölték meg, míg a város délkeleti részén található, testvérével közös élelmiszerbolt és kávézó előtt cigarettázott.

Az 565 ezer lakosú Albuquerqueben akár ötezerre is tehető a muszlimok száma. A lesből elkövetett gyilkosságok rettegésben tartják a város iszlám közösséget, a családok otthonaikba zárkóztak, az Új-mexikói Egyetem több pakisztáni diákja félelmében elhagyta a várost.