A radikális iszlamista tálibok alig egy évvel 2021-es ismételt hatalomra kerülésük után, 2022 márciusában tiltották el a lányokat a középiskoláktól, decemberben pedig az állami egyetem kínálta lehetőségektől is. Bár ez idő alatt történtek kezdeményezések az online oktatás terén, az országban csak kevés gyereknek van internet-hozzáférése, és távoktatással egyelőre nem képesek biztosítani, hogy az így tanuló lányok felzárkózzanak a fiúkhoz a tananyagban.

Hirdetés

A tálibok az ENSZ által „genderapartheidnek” is minősített politikájukat „a nők tisztességének megőrzésével” és „nemzeti érdekekkel” indokolják, noha többször hangoztatták, hogy a döntés csupán ideiglenes.

Afganisztánban két különböző tanítási időszak van érvényben: a legtöbb tartományban a tanév a perzsa újévkor, március végén indul és november végéig tart, hat másikban pedig a nyugaton szokásos, szeptembertől júniusig tartó tanév szerint zajlik az oktatás.

Korábban írtuk