„Az európai kontinens a Nyugat és Oroszország közötti politikai és gazdasági konfliktusok színterévé vált”

Hirdetés

– fogalmazott Geraszimov. Szerinte ehhez hozzájárult Svédországnak és Finnországnak a NATO-hoz benyújtott felvételi kérelme, valamint a Kelet-Európában, a balti térségben és a Fekete-tengeren állomásozó NATO-erők számának növekedése, ugyanakkor nem tett említést az Ukrajna ellen tavaly februárban indított orosz invázióról.

A vezérkari főnök figyelmeztetett, hogy a Nyugat és Oroszország közötti konfliktus a jövőben tovább súlyosbodhat. „Az európai biztonságot szolgáló bizalomépítő intézkedések elvesztették hatásukat, Moszkva viszont ennek ellenére is ragaszkodott a szabályokhoz, hogy elkerülje az incidenseket” – állította. Megerősítette Vlagyimir Putyin elnök és Szergej Sojgu védelmi miniszter korábbi kijelentéseit, amelyek szerint Oroszország – válaszul Finnország NATO-tagságára – új védelmi körzeteket hoz létre a leningrádi és a moszkvai régiókban.

Geraszimov emellett arról beszélt az attaséknak, hogy Oroszország „aktív, átfogó” védelmi együttműködésre lépett Észak-Koreával, valamint tovább építette stratégiai partnerségét Indiával és Kínával.

Korábban írtuk