A 68 éves Lukasenka 1994 óta irányítja az országot. A csütörtöki rendezvényen feltett kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy Európa utolsó diktátorának tartják és aggódik-e amiatt, hogy távozása után mi vár Fehéroroszországra, azt válaszolta, hogy bocsánatkéréssel tartoznak neki, amiért diktátornak nevezték. Elmondása szerint ő nem diktátor, de ha mégis az lenne, nem ő lenne az utolsó Európában.

Hirdetés

Elmondása szerint már elgondolkodott azon, hogy élete hátralevő részét nem a hatalomban tölti, azonban túlságosan aggódik országa jövője miatt.

„Nem hiszem, hogy nélkülözhetetlen lennék, de mi történik, ha egy új vezető mindent tönkretesz?” – tette fel a kérdést, amely elmondása szerint már sokak fejében megfogalmazódott.

„A hatalom nem azért adatik, hogy elmerüljünk a sárban. Nem én döntök arról, hogy hatalmon vagyok-e. A nép bízott meg ezzel a tisztséggel” – jelentette ki. Az ellenzék szerint azonban a legutóbbi, 2020-as választást csalással nyerte meg. Lukasenka emlékeztetett: 29 éves irányítása alatt a fogva tartottak száma 50 ezerről 22 ezerre csökkent a fehérorosz börtönökben.

Korábban írtuk

„Valószínűleg nem vagyok erőskezű diktátor” – magyarázta.

Miután egészségi állapotáról hónapokig cikkezett a sajtó, mivel autóval tett meg egy rövid távot a május 9-i moszkvai győzelem napi ünnepségeken, majd az orosz elnök által szervezett ebéden sem jelent meg, Lukasenka a csütörtöki rendezvény több mint három és fél óráig tartó újságírói kérdései után futballsérülésre hivatkozva bicegve távozott, és az újságírókat is óvatosságra intette.

Lukasenka ellenfelei szerint az elnök elcsalta a választásokat, országa szuverenitását pedig Vlagyimir Putyin orosz elnöknek rendelte alá. A fehérorosz vezető és támogatói elutasítják a választási csalás vádját, meglátásuk szerint Lukasenka azért élvezi a választók túlnyomó többségének a bizalmát, amiért kivezette Fehéroroszországot a Szovjetunió 1991-es összeomlását követő zűrzavaros időszakból.