„Csehország a tálibokkal biztosan nem fog tárgyalni. Számunkra a misszió befejeződött, azokat az embereket, akiket meg akartunk menteni, megmentettük” – mondta Babis az interjúban.

Hirdetés

Az Afganisztánhoz fűződő viszonyt szerinte inkább az Európai Tanácsban vagy a NATO-ban kell megvitatni és meghatározni. „Csak az idő mutatja meg, hogy lehet-e hinni a táliboknak” – jegyezte meg a kormányfő.

Jakub Kulhánek külügyminiszter a múlt héten újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy Afganisztánnak továbbra is szüksége lesz segítségre. Leszögezte, hogy a cseh diplomácia a jövőben is nagy figyelmet szentel ennek az ázsiai országnak. Kulhánek úgy vélte, hogy az eddiginél jóval pragmatikusabb diplomáciára lesz szükség, a NATO-nak és az Európai Uniónak erőteljesebben kell majd együttműködnie olyan regionális hatalmakkal, mint Pakisztán, Kína vagy Katar, amelyek kapcsolatokat tartanak fenn a tálibokkal.

„Hogy milyenek lesznek Csehország és a tálib rendszer kapcsolatai, arról egyelőre korai beszélni” – mondta.

Korábban írtuk

Csehország a múlt héten mintegy kétszáz embert menekített ki Kabulból, köztük 170 afgán állampolgárt, a csehekkel együttműködő afgánokat és családtagjaikat. Babis megismételte, hogy a cseh mentőakció véglegesen befejeződött. A kabuli cseh nagykövetséget védő katonai rendészeti egység parancsnoka ugyanakkor elismerte, hogy a mentőakció lebonyolítása során több órán át a tálibok képviselőivel is tárgyalt, és ez is hozzájárult az evakuáció sikeréhez.