Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Az egészségügyi minisztérium vasárnap délutáni bejelentése szerint az elmúlt 24 órában 737 halálesetről érkezett bejelentés a hatóságokhoz.

A halálos áldozatok napi száma csökkent: az egy nappal korábbi tájékoztatásban 917, a két nappal ezelőtti statisztikában 980 haláleset szerepelt.

Az egy napon belüli 980 haláleset volt eddig a legmagasabb napi halálozási szám a nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta, és meghaladta a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 járvány két kontinentális góca, Olaszország és Spanyolország által jelentett eddigi legmagasabb egynapi halálozási számot.

A brit egészségügyi minisztérium vasárnap délutáni tájékoztatása szerint az azóta mért csökkenéssel együtt is immár több mint tízezer halálos áldozata van a járványnak Nagy-Britanniában: vasárnapig 10 612-en haltak meg a Covid-19 betegségben.

Stephen Powis, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai orvosigazgatója minapi sajtóértekezletén kijelentette: ha a nagy-britanniai járvány halálos áldozatainak számát sikerül 20 ezer alatt tartani, az nagyon jó eredmény lenne.

A vasárnapi tájékoztatás szerint a szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 5288-cal emelkedett.

Nagy-Britanniában vasárnapig 282 374 embert vetettek alá koronavírus-szűrésnek és közülük 84 279-ről állapították meg, hogy megfertőződött az új koronavírussal.

Számos esetben ugyanazt a pácienst többször is kivizsgálták – főleg azokat, akik az állami egészségügyi szolgálat (NHS) tagjaiként közvetlenül részt vesznek a koronavírus-fertőzöttek kezelésében -, így az eddig elvégzett szűrések teljes száma megközelíti a 353 ezret.

Hivatalos adatok szerint az NHS dolgozói közül 19-en haltak meg a koronavírus okozta betegségben a járvány kitörése óta.