Teherán korábban többször hangsúlyozta, hogy az ország nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah pedig korábban fatvát, azaz vallásjogi döntést is hozott, amelyben tilosnak minősítette a nukleáris fegyvereket.

Hirdetés

Alavi kijelentése az AP amerikai hírügynökség szerint ritka megnyilvánulás az irán atomprogram békés jellegét következetesen hangoztató iráni vezetéstől.

„Atomprogramunk békés jellegű, és a legfőbb vezető fatvája betiltotta az atomfegyvereket, de ha Iránt ebbe az irányba nyomják, akkor az nem Irán hibája, hanem a nyomásgyakorlóké” – hangoztatta Alavi.

Korábban írtuk