Az Egyesült Államok tagállamainak nagy része már többféle korlátozást bevezetett a művi terhesség-megszakítás szabályozására, a legfelsőbb bíróság pénteki döntése után azonban a tagállamok szabadon rendelkezhetnek az abortuszról, s nem minősül törvénytelennek, ha egy-egy tagállam betiltja azt. Az 1973-as jogesetben a szövetségi legfelsőbb bíróság azt mondta ki, hogy alkotmányellenesnek számít az abortuszjog korlátozása.

A szövetségi legfelsőbb bíróság döntését a bíróság washingtoni épülete előtt nagy tömegek várták, az abortusz kérdése ugyanis megosztja az amerikai törvényhozást és a társadalmat. A vita azután éleződött ki, hogy februárban kiszivárgott a legfelsőbb bíróság véleménytervezete, amelyből kiderült, hogy a testület visszavonná a Roe kontra Wade jogesetben hozott döntést. Ezáltal azonban az abból eredő, szövetségileg érvényes szabályozás is megszűnne, amely miatt 1973 óta törvénytelennek minősült az abortuszjog korlátozása az Egyesült Államokban.

Samuel Alito legfelsőbb bíró a testület többségi véleményének indoklásában leírta, hogy a Roe kontra Wade esetben hozott döntés „már a meghozatalakor hallatlanul helytelen volt”, nem beszélve arról, hogy „az indoklása példátlanul gyenge, és az ügyben meghozott döntés káros következményekkel járt”.

A CNN amerikai hírtelevízió beszámolt a három bíró ellenvéleményéről is, akik, javarészt liberális álláspontjukkal kisebbséget képviselnek a vélt konzervatív többségű testületben. Stephen Breyer, Sonia Sotomayor and Elena Kagan bíró ellenvéleménye közös indoklásában úgy fogalmazott: „nem csak a bíróság miatt, de sokkal inkább az alapvető alkotmányos védelemtől megfosztott nők milliói miatt szomorúan közöljük, hogy nem értünk egyet a döntéssel”. Kifejtették azt is: attól tartanak, a tagállamok megtilthatják a várandós nőknek, hogy az államhatárokon kívül kérjenek segítséget a művi terhesség-megszakításhoz.

Hirdetés

Korábban írtuk

A Fox News amerikai konzervatív hírcsatorna arra hívta fel a figyelmet, hogy az abortuszjog korlátozása ugyan több republikánus vezetésű tagállamban megtörtént, ugyanakkor számos, demokraták vezette tagállamban kiterjesztették a művi terhesség-megszakítás jogát. Az alkotmánybíróság döntésére felkészülve, az elmúlt hónapokban Colorado, New Jersey és Kalifornia államok demokrata párti kormányzói is lépéseket tettek az abortuszjog állami kodifikálása érdekében, de Illinois és New York államokban már évek óta az alapvető jogok közé tartozik az önálló rendelkezés a művi terhesség-megszakításról.

Az Egyesült Államok eddigi legszigorúbb, abortuszt tiltó törvényét május végén vezették be, Oklahoma államban: amellett, hogy itt már a megtermékenyítéstől tiltják a terhesség megszakítását, a magánszemélyeknek lehetőségük van feljelenteni azokat, akik segítséget nyújtottak az abortuszon átesett nőknek. Az oklahomai törvény csak nemi erőszak, orvosi vészhelyzet vagy vérfertőzés esetén tesz kivételt a terhesség-megszakítás tilalma alól.

A Roe kontra Wade jogeset által kiváltott heves viták fényében az amerikai törvényhozás felsőháza a múlt héten azt is megszavazta, hogy a legfelsőbb bírák családjai is fokozott védelemben részesüljenek. A hat konzervatív bíró házánál ugyanis nem csak a tüntetések váltak rendszeressé, de egy férfit június elején le is tartóztattak, mert merényletet akart elkövetni Brett Kavanaugh, az alkotmánybíróság tagja ellen.