Fotó: MTI/AP/Pool/Reuters/Jonathan Ernst (szerk.)
Hirdetés

Az amerikai diplomácia vezetője megismételte, hogy világos üzenetet akar küldeni, senki ne próbálja a Gázai övezetben kialakult konfliktust előnyére fordítani és fenyegetni az Irakban, valamint a régió más országaiban dolgozó amerikaiakat.

„Ne tegyék!” – fogalmazott a külügyminiszter, aki előre be nem jelentett kitérőt tett Irakban közel-keleti útja során.

Antony Blinken bagdadi látogatásával egy időben közölték amerikai katonai illetékesek, hogy Szíriában újabb dróntámadást intéztek egy amerikai katonai bázis ellen. A Tel Baider támaszponton szolgáló amerikai erők megsemmisítették a katonai eszközt. Október 17-e óta 32 alkalommal lőttek ki, vagy indítottak a Szíriában és Irakban állomásozó amerikai erők ellen rakétát, vagy drónt, többségében Irán által támogatott fegyveres csoportok. Eddig 21 amerikai katona szenvedett kisebb sérülést ezek következtében.

Antony Blinken Bagdadban, Mohammed asz-Szudáni iraki miniszterelnökkel folytatott megbeszélését „őszinte és fontos” tárgyalásnak nevezte és úgy fogalmazott, „azon dolgozunk keményen, hogy biztosítsuk, a gázai övezeti konfliktus nem mérgesedik el és nem terjed át más helyekre, akár Irakra, akár a régió más részeire”.

Korábban írtuk

Az Egyesült Államok által szorgalmazott, a harcokra vonatkozó „humanitárius szünettel kapcsolatban” a külügyminiszter fontosnak nevezte, hogy egy ilyen lépés javítsa a Gázai övezetet irányító radikális iszlamista Hamász által túszként tartott külföldiek kiszabadulásának esélyeit.

Arab államok kormányainak tagjaival Jordániában folytatott szombati tárgyalásával kapcsolatban elismerte, hogy a fegyverszünetet illetően komolyak a nézetkülönbségek az arab országok vezetőivel, akik számára a teljes tűzszünet elfogadható, ugyanakkor az Egyesült Államok egy rövid időre kiterjedő humanitárius szünetet szeretne.

A Palesztin Hatóság vezetőivel szintén vasárnap tartott megbeszélésről Antony Blinken azt mondta, hogy egyelőre mindenki a jelen helyzet megoldására figyel, de ami a Gázai övezet jövőjét illeti, abban a palesztin elképzeléseknek, nézeteknek és palesztin hangoknak kell a középpontban szerepelniük. A „palesztin hangok” képviselője a Palesztin Hatóság, ezért fontos, hogy vezető szerepet töltsön be a Gázai övezet, és Ciszjordánia jövőjének meghatározásában – mondta.