A LendingTree pénzügyi szolgáltató október elején megjelent közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 32 százaléka késlekedett az elmúlt hat hónapban a számláinak kifizetésével, közülük 61 százalék azért, mert nem volt rá pénze. Az összes amerikai 61 százalékának legalább egy számla kifizetése nehézséget okozott.

Hirdetés

Negyven százalék nyilatkozott úgy, hogy ma kevésbé tudja teljesíteni a számlák befizetését, mint fél évvel korábban. Az alacsony – évente 35 ezer dollárnál kisebb – jövedelműeknek pedig az 54 százaléka válaszolta ezt.

A válaszadók több mint fele (51 százalék) azt mondta, hogy a számla kifizetésének érdekében fedezet nélkül átlépte banki hitelszámla-egyenlegét. A számlafizetési késedelem csaknem fele a közüzemi számlákat (víz-csatorna, áram, gáz) érintette, amelyeket a hitelkártyadíj és az internet-kábeltévé előfizetés követett.

A felmérést végző pénzügyi szolgáltató vezető hitelelemzési szakértője a kutatást kommentálva rámutatott arra, hogy a növekvő infláció miatt gyakorlatilag nullára csökkent az amerikai fogyasztók pénzügyi mozgástere. Matt Schulz hozzátette: hacsak nem képesek pluszjövedelemhez jutni, az infláció miatt az amerikaiaknak áldozatokat kell hozniuk a számláik kifizetése érdekében. Megjegyezte: a rossz hír az, hogy az infláció egyelőre nem látszik eltűnni, vagyis nem elegendő átmeneti időre áthidalni a számalfizetési gondokat.

Az infláció tartósságára utal az, hogy az ipari értékesítési árak szeptemberben 8,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, augusztushoz képest pedig 0,4 százalékkal emelkedtek. A munkaügyi minisztérium szerdán közölte, hogy a nagykereskedelmi infláció meghaladta az elemzők által várt mértéket, igaz, üteme csökken a nyári hónapokban regisztrált 11 százalék feletti szintről.

Korábban írtuk