Fotó: ShutterStock.com/Gasper Grubelnik (illusztráció)
Hirdetés

A szlovén hatóságok eddig nem közöltek adatokat az elhunytak koráról, neméről és a fertőzés előtti egészségügyi állapotáráról.

A hivatalos közlés szerint Szlovéniában egy nap alatt 28-cal, 1248-ra emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma. Az előző naphoz képest öt újabb beteg hunyt el, ezzel 61-re nőtt a járvány halálos áldozatainak száma. A járvány megjelenése óta több mint 37 ezer koronavírustesztet végeztek az országban, a diagnosztizált betegek közül 34-et ápolnak intenzív osztályon.

Szlovénia a jövő héttől egy több mint ezer mintán alapuló, úgynevezett nemzeti koronavírus-tesztelést indít az ország különböző területein, hogy világosabb képet kapjon a járvány kiterjedéséről és a Covid-19 megbetegedések valós számáról.

Miroslav Petrovec, a ljubljanai orvosi egyetem mikrobiológiai és immunológiai intézetének igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a reprezentatív teszteredmények alapján tanulmány készül majd, amely megmutathatja, mekkora lehet a fertőzöttek valós száma az országban, azt, hogy hányan szerezhettek immunitást a vírussal szemben, hányan lehetnek a vírushordozók, továbbá, hogy milyen egészségügyi állapotban lehetnek azok, akik számára házi karantént rendeltek el, de fertőzés enyhe tünetei miatt nem vettek tőlük mintát.

Horvátországban a legfrissebb adatok szerint egy nap alatt 37-tel, 1731-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, 34 halálos áldozata van a járványnak, közülük hárman az elmúlt 24 órában hunytak el.

Az első fertőzés megjelenése óta 473 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Jelenleg 31 beteg van súlyos állapotban, lélegeztetőgépen. Eddig 19 256 koronavírustesztet végeztek az országban.

A közzétett adatokból az is kiderül, hogy Horvátországban a Covid-19 betegségben elhunytak hetven százaléka 70 és 99 év közötti, közel 20 százalékuk 60 és 69 évi közötti, míg a többi áldozat 40 és 59 év közötti volt.