„Nargesz Mohammadi esete jól mutatja, milyen rendkívüli veszélyek várnak azokra a nőkre, akik az összes iráni emberi jogaiért kiállnak” – áll a szervezet az AFP francia hírügynökségnek küldött levelében, melyben egyúttal az összes, iráni börtönben lévő emberi jogi aktivista szabadon bocsátására szólított fel. Az 51 éves Mohammadi a nők iráni elnyomása ellen és az emberi jogokért és szabadságért folytatott küzdelméért kapta a díjat a kitüntetést odaítélő testület pénteki indoklása szerint.

Hirdetés

Mindeközben az iráni Forradalmi Gárdához közel állónak tartott Fársz iráni félhivatalos hírügynökség azt közölte, Mohammadi az iráni nemzetbiztonság ellen végzett tevékenysége miatt kaphatott Nobel-díjat. A hírügynökség emellett azt vetette az aktivista szemére, hogy „kitartóan igyekezett feszültséget és lázadást szítani”, s hamisan állította, hogy megverték a börtönben.

A jelenleg több mint tízéves börtönbüntetését töltő Mohammadi mellett az idei békedíjjal azt a több százezer embert is elismerik, akik az elmúlt évben az iráni rezsim nőkkel szembeni diszkriminációs és elnyomó politikája ellen tüntettek. A tüntetők mottója, „Nő – Élet – Szabadság” jól kifejezi Nargesz Mohammadi elkötelezettségét és munkáját – fogalmazott a Nobel-bizottság a nobelprize.org honlapon megjelent indoklásban.

A díjjal 11 millió svéd korona (368 millió forint) is jár. A Nobel-békedíjat hagyományosan az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át Oslóban. Mohammadi – aki többször felemelte a szavát az iráni börtönökben zajló fizikai és szexuális bántalmazások ellen – 2018-ban a Szaharov-díjat is megkapta.

Korábban írtuk