Fotó: Walb
Fotó: Walb
Hirdetés

Eddie Daniels a WALB-TV stábjának elmondta, hogy szombaton reggel éppen munkába tartott, amikor észrevette a veszélyes helyen álló városi terepjárót. Először az anyát segítette ki a kocsiból, majd meglátta, hogy a hátsó ülésen három gyerek ül, egy hatéves, egy hároméves és egy egyéves. Először a két kicsit vette ki az autóból, és a vonat éppen akkor érte el a kocsit, mikor a hatévesért nyúlt vissza.

Szerencsére még a harmadik gyereket is ki tudta húzni, mielőtt a vonat beleütközött volna. Az összetört SUV néhány méterre az ütközés helyétől landolt. Danielsnek eltört a bokája és össze kellett varrni a fejét, de mint mondta, hálás, hogy a család életben van.

Fotó: Walb
Eddie Daniels polgármester

Daniels egy négyezer lakosú kisváros polgármestere Georgia állam középső részén. „Azt mondták, hős vagyok. De azt feleltem, nem érezem magam hősnek, úgy érzem, azt tettem, amit kellett, amiért az emberek megválasztottak” – mesélte.

Korábban írtuk