Az EU képtelen arra, hogy „tényleges, belátható csatlakozási távlatot” teremtsen a nyugat-balkáni országok számára – nyilatkozott Rau a PAP lengyel hírügynökségnek, utalva az uniós tagországok külügyminisztereinek előző napi brüsszeli ülésén elhangzottakra.

Hirdetés

Mint beszámolt, egyes tagállamok ragaszkodnak a csatlakozási kritériumok szigorú betartásához, ennek eredményeképpen semelyik nyugat-balkáni ország nem nyitotta meg eddig az integrációs tárgyalások egyik fejezetét sem.

Rau szerint a Nyugat-Balkán „a harmadik, az EU-val versenyző, más értékeket valló és más cselekvési formákat képviselő országok” befolyása alatt áll, az említett „cselekvési formák” pedig „semmiképpen sem küszöbölik ki a nyugat-balkáni országokat gyötrő korrupciót, szervezett bűnözést és társadalmi közömbösséget”.

Egyúttal az uniós államok megosztottak a csatlakozást illetően, az integrációs folyamat ezért „vérszegény”. Rau úgy látta: különbség van az EU külügyi doktrínája és a valódi politikája között. Mint fogalmazott: az Unió „képtelen megoldani hat szomszédos, kicsi ország csatlakozásának problémáját”, ez pedig kétségbe vonja azon ambícióját, hogy „hatással legyen arra, mi történik a világ minden zugában” – fogalmazott.

Korábban írtuk

Annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság részéről felmerült a két élenjárónak tekintett Albánia és Észak-Macedónia csatlakozási folyamatának különválasztása, Rau aláhúzta: lehetetlen csak Albániával elkezdeni a hivatalos csatlakozási tárgyalásokat.

Észak-Macedónia társulását tavaly december óta Bulgária akadályozza. Rau szerint e téren nem várható kompromisszum az EU-n belül.

A lengyel diplomácia vezetője javasolta: a nyugat-balkáni országok kapjanak meghívást az Európa jövőjéről szóló, vasárnap megkezdődött, egy éven át tartó konferenciára. „Ez megmutatná, hogy az EU komolyan veszi őket, hogy leendő tagállamokról van szó” – húzta alá.