Hirdetés

Sinn – aki korábban 17 éven keresztül vezette az Ifót, a müncheni Gazdaságkutató Intézetet – úgy látja, az EU beszerzési politikája lenyomta az oltóanyagárakat, a gyártóknak pedig nem állt érdekükben, hogy Európát szolgálják ki elsőként. Ez most közrejátszik abban, hogy míg Izraelben a népesség több mint felét, Nagy-Britanniában csaknem a felét, az Egyesült Államokban pedig a negyedét beoltották már legalább egyszer a koronavírus ellen, Németországban csak a kilenc százalékuk kapott vakcinát.

Őt magát 73 éves kora ellenére még mindig nem oltották be. „De az amerikai barátaimat mind beoltották, izraeli barátaimat már rég beoltották, s természetesen a brit barátaim is mind megkapták már az oltást. A britek éppenséggel diadalt ülnek; nemcsak számos halálesetet kerülhetnek el, hanem sokkal korábban éri el őket a gazdasági fellendülés” – tette hozzá.

Az EU a központi tervezési megoldások híve. A szűkös áruk központi beszerzése (márpedig) a gyakorlatban soha nem működik. A kommunizmus ötven éve megmutatta ezt. Ennek ellenére újra és újra megpróbálják, és minden egyes alkalommal vérző orral távoznak – mondta a közgazdász.

A cikk folytatása a Magyar Nemzet oldalán olvasható.

Korábban írtuk