A tanács brüsszeli közleménye szerint az EU emberkereskedelem elleni jogszabályának módosítása tükrözi a kizsákmányolás e felsorolt formáinak súlyosságát, elterjedtségét és az ellenük való fellépés fontosságát.

Hirdetés

A módosított rendelet megerősíti a megelőző intézkedéseket, valamint az áldozatok támogatását és segítését is. A kizsákmányolásnak a rendeletbe felvett új formái legalább öt év szabadságvesztéssel, illetve minősített bűncselekmények esetén legalább tíz év szabadságvesztéssel lesznek büntethetők. A rendelet új súlyosbító körülményt tartalmaz annak érdekében, hogy nagyobb hangsúllyal vegyék figyelembe a kizsákmányolást bemutató tartalmak terjesztését.

A jogi személyek, például a vállalatok szigorúbb szankciókkal szembesülnek: kizárhatók például a közfinanszírozásból, valamint elveszíthetik a bűncselekmény elkövetéséhez vezető tevékenységek folytatására vonatkozó engedélyeket.

A jogszabály a kihirdetését követően húsz nappal lép hatályba. A tagállamoknak két év áll rendelkezésükre, hogy a módosított irányelvet átültessék nemzeti jogrendjükbe.

Korábban írtuk