Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke felszólal a Kereszténydemokrata Internacionálé (IDC-CDI) pártszövetség vezetőségi ülésén Marrákesben 2024. április 12-én
Hirdetés

Orbán Viktor, aki a CDI-IDC egyik alelnöke, beszámolt a testületnek az európai mezőgazdasági termelőket és az autógyártókat nehéz helyzetbe sodró brüsszeli döntésekről. Kiemelte, hogy romlik az európai versenyképesség, hiszen a Egyesült Államok és Kína is sokkal magasabb gazdasági növekedést produkál, mint az EU.

A bevándorlás ügyében a néhány napja elfogadott migrációs paktumot bírálta, amellyel – a korábbi, egyhangúságot előíró döntések ellenére – Brüsszel most rákényszeríti migránsbarát politikáját a bevándorlást ellenző országokra. Magyarország és Lengyelország már bejelentette, hogy ezt a káros és veszélyes paktumot nem fogja végrehajtani – szögezte le Orbán Viktor.

Végül a háborúról azt mondta: az EU-ban 26 háborúpárti ország áll szemben a békepárti Magyarországgal. Mi továbbra is a tűzszünet és a béketárgyalások mellett vagyunk – mondta.

Felhívta a figyelmet a NATO politikájának változására is, a szövetség ugyanis eddig nem vállalt semmilyen szerepet az ukrajnai háborúban, az elmúlt héten azonban elkezdte fegyverszállítási és pénzügyi támogatási koordinációs szerepvállalásának előkészítését.

Magyarország ebből a tervezési folyamatból ki fog maradni – hangsúlyozta a miniszterelnök a CDI-IDC marrákesi ülésén.

Korábban írtuk