Az OIC a gázai Al-Ahli kórháznál kedden történt, több száz halálos áldozatot követelő robbanást követően döntött tagállamainak összehívásáról a szaúd-arábiai városban.

Hirdetés

A külügyminiszter Izrael ellen azonnali és teljes embargó bevezetését, azon belül olajszankciók kiszabását és az izraeli nagykövetek kiutasítását kéri az iszlám országoktól, amennyiben azok kapcsolatokat létesítettek a cionista rezsimmel” – áll az iráni külügyminisztérium közleményében.

Irán nem áll diplomáciai kapcsolatban Izraellel. Amirabdollahián emellett szorgalmazta egy muszlim jogászokból álló csoport felállítását is, amely az Izrael által Gázában elkövetett háborús bűnöket dokumentálná.

A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, és több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint legkevesebb 199 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezet ellen indított izraeli hadműveletek halálos áldozatainak száma már meghaladta a 3300-at, a sebesülteké pedig a 13 ezret.

Izrael a támadásra válaszul leállította az övezet villanyáram-, üzemanyag-, élelmiszer- és egy időre a vízellátását is, az izraeli kormány pedig megfogadta, hogy eltörli a Hamászt a föld színéről.

A Gázai-övezetben működő baptista kórháznál kedden történt robbanásban palesztin közlés szerint 500 ember halt meg. A Hamász és a Palesztin Nemzeti Hatóság Izraelt okolta és „mészárlással” vádolta a hadsereget, míg Izrael szerint a robbanás az Iszlám Dzsihád elhibázott rakétakilövésének a következménye.

Korábban írtuk