Az RMDSZ tisztségviselője sajtóértekezletén azt mondta: a szövetség ezentúl is megszavaz minden olyan törvénytervezetet, amely megítélése szerint hasznos az ország és a magyar közösség számára, de semmilyen formális kötelezettséget nem vállal, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), és a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) megvan a parlamenti többsége, nekik kell gondoskodniuk a jogszabálytervezetek elfogadásához szükséges szavazatszámról.

Hirdetés

Cseke Attila megjegyezte: furcsa is lenne, hogy az RMDSZ egy olyan koalíció kormányát támogassa, amelyből kiszorították. A minisztérium élén végzett két és fél éves munkájának mérlegét megvonva azt mondta: egy működésképtelen, elavult tárcát vett át és töltött meg tartalommal, a tárca pedig ma az ország több ezer önkormányzatának biztosít a fejlesztésekhez finanszírozási forrásokat.

Rámutatott: a fejlesztési minisztérium az egyedüli a tárcák közül, amely teljes mértékben leszerződte a helyreállítási alapból számára kiosztott rekordméretű – több mint hétmilliárd eurós – keretet, és elsőként vezette be a digitális pályáztatást.

A fejlesztési tárca kezeli a hazai forrásokra épülő Anghel Saligny közművesítési programot is, amely 13 milliárd eurós költségvetésével Románia legnagyobb közberuházási programja a rendszerváltás óta. Ennél is nagyon sok szerződést megkötöttek már, sokhelyütt megkezdődtek az építkezések – részletezte a leköszönő miniszter.

Korábban írtuk

A magyar közmédiának nyilatkozva Cseke Attila hangsúlyozta, hogy az RMDSZ már korábban is kiemelt kérésként kezelte, és a szülőföldön maradás ösztönzése érdekében programjába is foglalta a családok és a fiatalok támogatását, a fejlesztési tárca irányításával pedig ehhez fontos pénzeszközöket is tudott rendelni. Az egyik legfontosabb ilyen projektként az országos óvodaépítési programot emelte ki. Országszerte – így Erdélyben, a magyar közösségekben is – épülnek a bölcsődék: eddig 255 bölcsődére különítettek el anyagi forrást, adtak ki építési engedélyt.

Arra a kérdésre, hogy milyen eszközei maradtak a kormányzásból kiszorult RMDSZ-nek arra, hogy a magyarság érdekeit szolgálja, Cseke Attila az önkormányzatok és a megkezdett fejlesztési programok szerepét emelte ki. Úgy értékelte, hogy továbbra is az erdélyi önkormányzatok, a magyar közösségek érdekeit is szolgálják azok a finanszírozási programok, amelyeket kormányzati szinten létrehoztak. „A tárca több száz, több ezer szerződést kötött magyar közösségekkel, és önkormányzatokkal is. Azoknak a beruházásoknak a végrehajtásán, kivitelezésén kell dolgozni, ezek mind az RMDSZ munkája, az erdélyi magyarok munkája” – hangoztatta a távozó fejlesztési miniszter.