„Nagyon furcsa a helyzet: lehet-e egy NATO-ország Oroszország pártján és a NATO ellen?” – idézte Zelenszkijt a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál. Az elnök szerint egy NATO-szövetséges ország nem állhat Oroszország mellett, amely ellenségnek tekinti a NATO-t. „Úgy gondolom, hogy ez nem megfelelő viselkedés” – mondta, hangsúlyozva, hogy pusztán „a saját szubjektív véleményét” mondja.

Hirdetés

„A szövetséges nem csak egy szó, hanem egy tartalom. Ez olyan államok szövetsége, amelyek azonos biztonság- és értékszemlélettel rendelkeznek. Bizonyos pontokat eltérően kezelnek, de van egy megállapodás a szövetségesek között, védik egymást és saját értékeiket. Ha pedig az összes szövetséges azt mondja, hogy Oroszország ellenségnek nevez bennünket, Oroszországot a helyére kell tennünk, akkor egy állam nem mondhat nemet, és azt, hogy Oroszország márpedig a szövetsége. Ez lehetetlen, ez azt jelenti, hogy akkor az az ország nem szövetségese a NATO-nak. Ha pedig de jure szövetséges, de facto viszont a szövetség ellen dolgozik, akkor ne adjon tanácsokat Ukrajnának arról, belépjen-e a NATO-ba vagy sem” – szögezte le Zelenszkij, hangsúlyozva, hogy nem szabad egy szövetséges államnak akadályokat állítania Ukrajna NATO-csatlakozása elé.

Natalija Humenyuk ukrán védelmiminiszter-helyettes közben egy tévéműsorban kijelentette, hogy a Szevasztopolban kigyulladt üzemanyagraktár része az ukrán hadsereg előkészületének az ellentámadásra. Megfogalmazása szerint az orosz erők logisztikájának aláásása az ukrán védelmi erők „aktív műveleteire való felkészülés egyik eleme”.

Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője ugyancsak az ukrán tévék által sugárzott műsorban arra mutatott rá, hogy korszerű nyugati vadászgépek nélkül lehetetlen sikereket elérni mind a támadó, mind a védelmi műveletekben. Meggyőződését fejezte ki, hogy a 4+ generációs repülőgépek hamarosan az ukrán légvédelem részévé válnak. Szerinte az ukrán pilótáknak körülbelül három hónapra van szükségük ahhoz, hogy megtanulják a modern nyugati repülőgépek irányítását.

Ruszlan Muzicsuk, az ukrán nemzeti gárda szóvivője a tévéműsorban arról beszélt, hogy az ukrán és az orosz erők közötti harci összecsapások időnként ötven méternél kisebb távolságban is előfordulnak. Elmondása szerint a héten alig mozdult a frontvonal, a fő csaták a Donyeck megyében Liman, Bahmut, Avgyijivka és Marjinka irányban zajlanak. Bahmutban és Marjinkában utcai harcok zajlanak. A szóvivő hozzátette, hogy az ilyen szoros csaták miatt az ukrán erők a lehető leggyorsabb cselekvésre kényszerülnek.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál kormányzói hivatalok beszámolóiból készített vasárnapi összefoglalójában azt írta, hogy az orosz erők az elmúlt napban kilenc régiót lőttek az ország keleti és déli felében. A kelet-ukrajnai Harkiv megyéből egy civil sérültről érkezett jelentés, a déli herszoni régióban pedig egy ember meghalt és egy megsebesült.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, vasárnapi összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg meghaladta a 190,5 ezret.

Korábban írtuk