Az Európai Parlament plenáris ülésén a koronavírus-járvány és a járvány okozta válság tapasztalatairól folytatott jelentés megvitatásakor Szkínász aláhúzta: a koronavírus-járvány időszaka volt az, amikor az Európai Unió a legeredményesebben járt el egy válsághelyzet megoldásában.

Hirdetés

A járvány tanulságait levonva a feladat annak biztosítása, hogy egy újabb válsághelyzet esetén még gyorsabban és még hatékonyabban tudjon fellépni az Európai Unió. A rövid távú megoldások mellett a hosszú távú ellenállóképesség kialakítására, majd a megőrzésére is összpontosítani kell – mondta.

Kijelentette: a mentális egészség támogatása a gazdaság és a társadalom hosszú távú támogatását is jelenti.

Szavai szerint a válság megtanította, hogy a belső piac megőrzése érdekében az ellátási láncoknak nyitva kell maradniuk. Ezért az Európai Bizottság erőfeszítéseket tesz a termelés folyamatosságának biztosítására, és támogatja a globális együttműködést ezen a területen.

Korábban írtuk

„Fontos a felkészülés, hogy az EU megfelelő módon tudjon reagálni az esetleges járványokra, vagy más jellegű világválságok esetén, amihez együttműködésre és a tapasztalatok megosztására van szükség” – fogalmazott.

A szuverenitás megőrzése és az együttműködés „kéz a kézben járnak” – emelte ki.

Az EU jelentősen kivette részét a globális szolidaritásból. Ahogy a pandémia idején, továbbra is segíteni fogja az unión kívüli országokat az ellenállóképesség javításában, a felkészülésben és a gyártási kapacitások fenntartásában – tette hozzá az uniós biztos.

Tóth Edina, a Fidesz európai parlamenti képviselője felszólalásában kijelentette: a világjárvány során Európa lemaradt, kizárólag a tagállamok által meghozott gyors döntéseknek köszönhetően tudott felülkerekedni a kihívásokon.

Az Európai Parlament koronavírus-világjárvánnyal, a tanulságokkal és a jövőre vonatkozó ajánlásokkal foglalkozó különbizottságának (COVI) jelentése nem foglalkozik az európaiakat leginkább érintő kérdésekkel, miközben túlzó és téves megállapításokat tesz az EU teljesítményét illetően. Elmaradt a beígért tényfeltárás az Európai Bizottság által sms-ekben megkötött vakcinaszerződések ügyében is.

„Itt lenne az ideje, hogy a tagállamok támadása helyett valódi tényfeltárásra kerüljön sor” – tette hozzá Tóth Edina.

Az Európai Parlament 2022 márciusában hozta létre a koronavírus-világjárvánnyal, a tanulságokkal és a jövőre vonatkozó ajánlásokkal foglalkozó különbizottságát. A különbizottság mandátuma július 19-én jár le. A különbizottság által készített jelentés elemzi a válság hatásait, értékeli az uniós és nemzeti intézkedések hatékonyságát, és konkrét javaslatokat tesz a pandémiára adott válaszlépések és hiányosságok kezelésére. Az ajánlások négy területre összpontosítanak: egészségügy, demokrácia és alapvető jogok, társadalmi és gazdasági hatások, valamint a világjárvány globális vonatkozásai.

Az EP szerdán szavaz az EU válságkezelésének és a jövőbeli egészségügyi vészhelyzetekre való felkészültségének javítását célzó ajánlásokról.