Az úgynevezett Dublin III. rendelet értelmében felelős marad a menekültkérelmek elbírálásáért az Európai Uniónak az a tagállama, amely bejelenti szándékát uniós tagságának megszüntetésére, ugyanakkor a tagállamok maguk határozhatnak arról, hogy megvizsgálják-e a nemzetközi védelem iránti olyan kérelmeket, amelyekért közvetlenül nem felelősek – közölte döntését az Európai Unió Bírósága szerdán.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az ügy előzménye, hogy az illetékes ír törvényszék helybenhagyta az ország menekültügyi biztosának azon határozatát, amely egy menedékkérő, kisgyermekes család átadását javasolta az Egyesült Királyságnak. A biztos szerint ugyanis a vonatkozó uniós rendelet, a Dublin III. alapján az Egyesült Királyság felelős a család benyújtott menekültkérelmének elbírálásáért. A határozatot magánszemélyek megtámadták az ír legfelsőbb bíróság előtt, amelynek véleménye szerint ennek eldöntéséhez először meg kell vizsgálni, milyen hatással járhat az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnését célzó eljárás a Dublini rendszerre nézve.

Ítéletében a luxembourgi székhelyű uniós bíróság kimondta: a kilépési szándék bejelentése nem függeszti fel az uniós jog alkalmazását az adott tagállamban. Az uniós jog teljes mértékben hatályban marad az érintett országban a tagság megszűnésének időpontjáig.

A bíróság arra emlékeztetett ugyanakkor, hogy a vonatkozó uniós rendelet szerint egy másik tagállam fakultatív módon, politikai, humanitárius vagy gyakorlati szempontok alapján önállóan dönthet úgy, hogy megvizsgálja a nemzetközi védelem iránti kérelmet akkor is, ha az említett rendeletben előírt feltételek alapján azért nem felelős.

Aláhúzták azt is, hogy a vonatkozó Dublin III. rendelet nem kötelezi a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért nem felelős tagállamot arra, hogy vegye figyelembe a gyermek mindenek felett álló érdekét, és maga vizsgálja meg e kérelmet. Ugyanakkor a gyermek mindenek felett álló érdekét szolgálja az, ha helyzetét a szülőkétől elválaszthatatlanként kezelik – tették hozzá.