Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 478 szavazattal, 155 ellenszavazat és 29 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők üdvözölték az Európai Unió Bíróságának nemrég meghozott ítéletét, amely elutasította a Magyarország és Lengyelország által a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszerről szóló rendelet ellen benyújtott kereseteket.

Hirdetés

Az uniós parlament szintén üdvözölte az uniós bíróság azon következtetését, hogy a rendelet összhangban áll az uniós joggal és az unió tagállami jogállamisággal kapcsolatos hatásköreivel.

Az állásfoglalás hangsúlyozza: „legfőbb ideje”, hogy az Európai Bizottság teljesítse az uniós szerződések szerinti feladatait, és azonnal tegyen lépéseket a jogállamiság elveinek egyes tagállamokban tapasztalható „súlyos megsértése” ellen, amely – véleményük szerint – komoly veszélyt jelent az Unió pénzügyi érdekeire. Hozzátették, hogy a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszert mind az uniós költségvetés, mind a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő alap esetében alkalmazni kell.

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy a baloldal háborús helyzetben is csak a politikai zsarolással foglalkozik.

Kijelentették: a baloldali politikusok ahelyett, hogy minden eszközzel Lengyelország és Magyarország küzdelmét támogatnák az Ukrajnából érkező menekültek ellátásában, ezeket az országokat politikai okok miatt továbbra is uniós forrásaik zárolásával fenyegetik.

„A döntés élő bizonyítéka annak, hogy Brüsszel visszaél a hatalmával. Az ítélet újabb nyomásgyakorlás hazánk ellen, mert a nyár folyamán elfogadtuk a gyermekvédelmi törvényünket” – írták.

A közlemény szerint hónapok óta tartó politikai bosszúhadjárat újabb állomása a mostani, baloldali képviselők által támogatott állásfoglalás. Magyarországot ezzel is valójában a gyermekvédelem miatt akarják megbélyegezni. Brüsszel nem akar belenyugodni abba, hogy Magyarország nem enged a nyomásgyakorlásnak, a gyermekeket célzó LMBT-propaganda megállítására is törvényt hozott, sőt, még népszavazást is kiírt – közölték.

„Ha a gyermekeink jövőjéről van szó, semmiféle nyomásgyakorlásnak nem engedhetünk! Április 3-án védjük meg a gyermekeinket, védjük meg Magyarországot” – tették hozzá.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében „beismerő vallomásnak” nevezte, hogy a Fidesz EP-képviselői nemmel szavaztak a jelentésről, ezzel – mint írta – tovább erősítették nyílt szembenállásukat az európai értékekkel, és tovább veszélyeztetik a Magyarországnak járó uniós források mielőbbi lehívását.

„Orbán Viktor pártjának képviselői most ismét az európai értékekkel szemben és az uniós források korrupt felhasználása mellett foglaltak állást” – írta.

Az Európai Parlament kimondta, a Fidesz képviselői pedig elutasították annak megerősítését, miszerint biztosítani kell, hogy az adófizetők pénze soha ne kerüljön az EU közös értékeit veszélyeztetők zsebébe – fogalmazott a szocialista képviselő.

Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács 2020 decemberében erősítette meg a júliusi EU-csúcstalálkozón elfogadott megállapodást az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról. A rendelethez záradékot csatoltak, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. Ez azt jelenti, hogy a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni.

Korábban írtuk