„Azért vagyunk itt, hogy világos üzenetet küldjünk: most azonnal véget kell vetni a harcoknak és a mészárlásnak, és azonnal Gázába kell juttatni a humanitárius segélyeket” – jelentette ki Fejszal bin Farhán Asz-Szaúd szaúd-arábiai külügyminiszter.

Hirdetés

A tárcavezetők mindeközben felszólították a nyugati országokat, „ne próbálják Izrael palesztinok elleni műveleteit a zsidó állam önvédelmének beállítani”.

A Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, mintegy 1200 embert meggyilkoltak, háromezret megsebesítettek, 240 túszt elhurcoltak. Izrael válaszul katonai műveletet indított a Hamász uralmának megtörésére. Az akcióban a gázai vezetés szerint már legalább 13 ezer palesztin halt meg, köztük legalább 5500 gyerek.

Mind ez idáig a kínai külügyminisztérium nem fogalmazott meg egyértelmű bírálatot a Hamásszal kapcsolatban, ám többször az erőszakcselekmények azonnali leállítására szólított fel és a kétállami megoldás mellett szállt síkra.

Korábban írtuk

Hétfőn Vang Ji kínai külügyminiszter a Kína és az arab, illetve iszlám országok közötti baráti kapcsolatokat hangoztatta, hozzátéve, hogy Peking „mindig elkötelezett támogatója volt a palesztin nép ügyének”. Emellett ő is a harcok mihamarabbi leállítását, a humanitárius segélyek Gázába juttatását, valamint „a palesztin kérdés igazságos és hosszútávú rendezését” sürgette.

„A nemzetközi közösségnek azonnal cselekednie kell, hogy véget vessen a katasztrófának” – jelentette ki.

A pekingi megbeszéléseken a többi között részt vesz Szaúd-Arábia, Egyiptom, Jordánia, Indonézia és a Palesztin Nemzeti Hatóság külügyminisztere, valamint az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) képviselője is.