Fotó: ShutterStock.com/photocosmos1 (archív)
Hirdetés

„Azok, akik asszonyokat és lányokat vernek meg a nyílt utcán, akik elrabolnak, törvénytelenül őrizetben tartanak és halálra ítélnek olyanokat, akik csak szabadon akarnak élni, nos ők a történelem rossz oldalán állnak” – fogalmazott a tárcavezető.

Német külügyminisztériumi források a múlt héten azt közölték, hogy Németország, Franciaország, Dánia, Spanyolország, Olaszország és Csehország már 16 beadványt nyújtott be, amelyben új, Irán elleni szankciókat kérnek a síita államban kibontakozott tüntetéssorozat elleni erőszakos fellépés miatt.

A beadványokról az EU október 17-én tartandó külügyminiszteri találkozóján döntenek.

A megmozdulások Mahsza Amini 22 éves kurd nő halála nyomán robbantak ki. Aminit szeptember közepén vette őrizetbe az erkölcsrendészet, mert nem az előírás szerint viselte a kötelező fejkendőt, a hidzsábot. Szemtanúk szerint a nőt megverték a rendőrautóban, majd kómába esett. Három nappal később meghalt egy teheráni kórházban. A héten közzétett halottkémi szemle szerint Amini halálát nem ütések, hanem „egyéb betegségek” miatt fellépő agyi oxigénhiány okozta.

Korábban írtuk

A fiatal nő ügyén túlmutatóan számos demonstráló már az iráni vezetés – egyúttal Hamenei – ellen tüntet. A megmozdulásoknak sok halálos áldozata van; jóllehet pontos számokat nem tudni, iráni ellenzéki csoportok szerint a halottak száma a 100-hoz közelít.