Fotó: MTI/AP/Michael Dwyer
Hirdetés

Obama, akinek népszerűsége a Demokrata Párt hívei között elemzések szerint töretlen, úgy fogalmazott: „a valaha is meghozott legjobb döntésem az volt, hogy Joe-t válaszottam alelnökömnek, s később közeli barátok is lettünk. És azt hiszem, Joe-ban minden megvan ahhoz, amire most szükségünk van egy elnök esetében”.

Az egykori elnök dicsérő szavakkal szólt Biden politikai programjáról is. Mint a 12 perces videóban hangsúlyozta: „a legprogresszívebb program, amelyet egy nagyobb párt jelöltje a történelemben valaha is előterjesztett”. Kiemelte azt is, hgy már a koronavírus-járvány kitörése előtt „nyilvánvaló volt, hogy valós strukturális változásra van szükség”.

Obama szintén dicsérő szavakkal szólt Bernie Sanders vermonti szenátorról, Biden korábbi vetélytársáról. Kifejtette: a vermonti politikus egész életét annak szentelte, hogy „hangot adjon a dolgozó emberek reményeinek, álmainak és csalódásainak”. Hozzáfűzte, hogy ugyan nem értett vele egyet mindig mindenben, de osztoztak abban a meggyőződésben, hogy Amerikát „tisztességesebb, igazságosabb, méltányosabb” országgá kell tenni.

Barack Obama korábban szóvivői révén többször is jelezte, hogy mindaddig nem biztosít egyetlen elnökjelölt-aspiránst sem a támogatásáról, amíg ki nem kristályosodik, hogy ki lehet a Demokrata Párt elnökjelöltje, aki Donald Trump jelenlegi elnök kihívója lesz a novemberi elnökválasztáson.

Bernie Sanders a múlt héten jelentette be, hogy visszalép az elnökjelöltségért folytatott küzdelemből, s ezzel megnyílt az út Joe Biden jelöltté választásához. Az egykori alelnök egyébként behozhatatlan előnyre tett szert az előválasztási folyamatban. Jelöltté választására a demokraták nyáron, a wisconsini Milwaukee városában tartandó konvencióján kerülhet sor.

Elemzők szerint Obama támogatása új szakaszt nyithat az elnökválasztási küzdelemben, mert a volt elnök személyében az egyik legbefolyásosabb politikus állt Biden mellé. A volt alelnök kampányát sok elemző a koronavírus-járvány miatt is gyöngének minősítette, annál is inkább, mert alig szólalt meg az elmúlt hetekben.

Brad Parscale, Trump újraválasztási kampányának menedzsere Obama bejelentése után közleményt adott ki. Ebben megállapította: Obama „az elmúlt öt év jó részét azzal töltötte, hogy arra sürgesse Bident, ne induljon az elnökjelöltségért, mert amiatt aggódott, hogy Biden zavarba jön”. A republikánus kampánymenedzser szerint: „Obamának igaza volt. Biden rossz jelölt, aki zavarba hozza majd saját magát és a pártját is”. Parscale szerint Trump elnök „megsemmisítő” vereséget mér majd rá.

John Bel Edwards, a déli Louisiana állam kormányzója kedden bejelentette: a koronavírus járványára tekintettel, ismét – immár másodszor is – elhalasztják az eredetileg április 4-re tervezett előválasztást. A kormányzó közölte, hogy július 11-ig meghosszabbítják a levélben történő voksolás határidejét.

Az Egyesült Államokban a járvány miatt eddig több mint egy tucatnyi tagállamban döntöttek az előválasztások későbbre halasztásáról.