Jens Stoltenberg aláhúzta, a NATO jelenléte Koszovóban azt mutatja, hogy mennyire fontos a katonai szövetség számára a régió békéje és stabilitása. Kijelentette: a szövetség támogatja az Európai Unió által megkezdett munkáját, hogy párbeszéd formájában segítse a Szerbia és Koszovó közötti feszültség enyhítését.

Hirdetés

A főtitkár reményét fejezte ki, hogy párbeszéd mindkét fél számára megfelelő békés megoldást hozhat. A NATO koszovói missziójával segíti e cél megvalósulását, melynek érdekében nemrégiben fokozta jelenlétét az országban – tájékoztatott.

„Arra bíztatjuk a feleket, hogy előremutatóan és egymás iránti tisztelettel köteleződjenek el a megoldást segítő párbeszéd folytatása mellett, és arra, hogy tartózkodjanak minden olyan egyoldalú lépéstől, amely a feszültség elmérgesedését eredményezheti” – tette hozzá a NATO főtitkára.

Jakov Milatovic azt mondta, országa támogatja a békét hozó párbeszéd fenntartását Belgrád és Pristina között, Montenegró számára ugyanis különösen fontos a régió stabilitása.

„A feszültségek enyhítésére szólítunk fel és arra, hogy mindkét fél tartózkodjon a meggondolatlan lépésektől” – tette hozzá a montenegrói elnök.

Korábban írtuk