Fotó: MTI/EPA/ANSA/Matteo Bazzi
Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga párt elnöke egy milánói sajtóértekezleten 2023. február 13-án.
Hirdetés

Matteo Salvini hosszú felszólalásában hangsúlyozta, hogy belügyminiszterként az ország védelmét biztosította. Megjegyezte, hogy a Franciaországban, Belgiumban és Németországban 2015 óta végrehajtott terrorista merényletek közül legalább hármat olyanok követték el, akik Lampedusa szigetén keresztül jutottak be migránsként Európába.

Matteo Salvini hangoztatta, hogy a hajó kikötését azért késleltette, mivel semmi nem utalt arra, hogy az Open Arms fedélzetén vészhelyzet uralkodott.

Hozzátette: a külföldi felségjelzésű hajó kikötését az olasz hatóságok nem tiltották meg, de nem engedélyezték automatikusan, hogy az Open Armsszal érkezett migránsok partra lépjenek.

Emlékeztetett, hogy az eset idején a Giuseppe Conte vezette kormány belügyminisztere volt, és a kormány migrációs politikája szerint addig nem adtak kikötési engedélyt, amíg más európai tagállamok nem vállalták a hajóval érkező migránsok egy részének átvételét.

Korábban írtuk

„Így akartunk nyomást gyakorolni a többi európai országra a szétosztás érdekében” – mondta Matteo Salvini. Megjegyezte, hogy más esetben, amikor egy hajón veszélyes egészségügyi vagy más sürgős helyzet alakult ki, azonnal engedélyezték a kikötést.

„Belügyminiszterségem alatt senki sem halt meg a tengeren” – jelentette ki. Hozzátette, hogy a migránsoknak a tengeren történt várakoztatásáról a kormányfővel és többi minisztertársával közösen döntött.

A Liga párt vezetője Roberto Murgia bíró kérdéseire válaszolt a palermói bíróság bunkertermében zajló tárgyalás újabb ülésén.

A Giuseppe Conte vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga kormánya 2019 augusztusában tizenkilenc napig várakoztatta az Open Arms hajóját fedélzetén 147 migránssal. Végül a szicíliai Agrigento ügyészsége lépett közbe, és engedélyezte a partra szállást.

A volt belügyminiszter több hajó esetében késleltette a kikötést, például a migránsokat mentési művelet után fedélzetre vett Gregoretti és a Diciotti olasz hadihajók sem kaptak azonnali partra érési engedélyt. Minden egyes hajó ügyében az illetékes ügyészség hivatalból vizsgálatot indított. A vádemelési eljárásokkal szemben a parlament többször elvetette Matteo Salvini mentelmi jogának megvonását.

Az M5S és a Liga kormánya nem sokkal az Open Arms ügye után véget ért. Az M5S a baloldali Demokrata Párttal (PD) folytatta a kormányzást.

2020 nyarán a parlament megvonta Matteo Salvini mentelmi jogát az Open Armsszal kapcsolatos eljárásban, amelyet egyebek között túszejtés, hivatali hatalommal való visszaélés, a nemzetközi konvenciók megsértése miatt indítottak a volt belügyminiszterrel szemben.

A tárgyalás február 16-án folytatódik a jelenlegi belügyminiszter Matteo Piantedosi meghallgatásával, aki 2019-ben Salvini kabinetfőnöke volt.

Közösségi oldalán Matteo Salvini azt írta, emelt fővel, büszkén vállalja, amit belügyminiszterként tett.

„Azért kockáztatok 15 év börtönt, mert belügyminiszterként megvédtem hazám biztonságát és határait” – jegyezte be. Korábban többször hangoztatta, hogy a külföldi nem kormányzati szervezetek (NGO) hajóinak saját országaikba kell szállítani a migránsokat.