Fotó: MTI, Balogh Zoltán
Hirdetés

Ezután a 160 ezer fős tagság kettejük közül választhatja meg postai úton a Konzervatív Párt következő vezetőjét.

A levélszavazás győztese lesz Nagy-Britannia új miniszterelnöke a távozó Theresa May utódjaként.

A megválasztott jelölt a jelenlegi ütemterv alapján a július 22-én kezdődő héten veszi át a pártvezetői tisztséget, és ezután tájékoztathatja kormányalakítási szándékáról II. Erzsébet királynőt.

A csütörtök esti utolsó fordulóban hárman mérkőztek a versenyben maradásért, és ötödszörre is a legesélyesebb jelöltnek tartott Johnson végzett az élen, ezúttal 160 frakciószavazattal.

A vezetőválasztás szervezéséért felelős frakciótestület, az 1922 Bizottság csütörtök esti bejelentése szerint a 313 fős tory frakcióból Jeremy Huntra 77-en, Michael Gove környezetvédelmi miniszterre 75-en voksoltak.

Egy szavazat érvénytelen volt.

A versengésben eredetileg tíz jelölt indult.

A múlt csütörtöki első frakciószavazási fordulóban hárman estek ki, múlt pénteken egy jelölt visszalépett.

A keddi és a szerdai fordulókban egy-egy újabb jelölt esett ki, így a csütörtök délelőtti szavazási fordulóra négyen maradtak versenyben: Boris Johnson, Jeremy Hunt, Michael Gove és Sajid Javid belügyminiszter.

Szerdán és csütörtökön – az első két fordulóval ellentétben – a Konzervatív Párt szabálykönyve alapján a jelölteknek már nem kellett begyűjteniük egy meghatározott minimális szavazatszámot a bennmaradáshoz, az a jelölt esett ki, aki a legkevesebb voksot kapta.

A frakció a csütörtöki első – vagyis a frakciószavazási sorozat kezdete óta a negyedik – fordulóban Sajid Javidot, a csütörtök esti utolsó, ötödik fordulóban Michael Gove-ot ejtette ki a versengésből.

Gove a Konzervatív Párt előző, 2016-os vezetőválasztási versenyének kezdete előtt Boris Johnson kampánymenedzsere volt, ám az utolsó pillanatban megvonta támogatását Johnsontól és bejelentette saját indulási szándékát.

Ezután Boris Johnson visszavonta jelöltségét, Gove pedig az akkori frakciószavazási sorozatnak már a második fordulójában kiesett.

A három évvel ezelőtti vezetőválasztás előzményeként lemondott David Cameron akkori miniszterelnök, miután a brit EU-tagságról tartott népszavazáson a bennmaradásért kampányolt, a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége viszont a kilépésre voksolt.

Az ő lemondása utáni vezetőválasztás győztese lett Theresa May addigi belügyminiszter. May esetében mindazonáltal nem volt szükség a párttagság megszavaztatására, mivel versenyben maradt utolsó vetélytársa, Andrea Leadsom – aki a mostani versengésben is indult, de már az első fordulóban kiesett – az akkori utolsó frakciószavazási forduló után visszalépett.

Így 2016 júliusában Theresa May lett a Konzervatív Párt vezetője és az új – Margaret Thatcher után a második női – brit miniszterelnök.

May azonban három hete szintén távozott a Konzervatív Párt éléről, mindenekelőtt amiatt, mert a londoni alsóház az elmúlt hónapokban háromszor is visszautasította a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő, az Európai Unióval novemberben elért megállapodást.

Theresa May távozása a kormánypárt éléről miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de az utód megválasztásáig mindkét tisztséget ügyvezető minőségben betölti.

A fogadóirodák és a felmérések egyaránt Boris Johnsont, a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának frontemberét tartják a mostani vezetőválasztási verseny favoritjának.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov által a vezetőválasztási folyamat kezdetén készített felmérésben a Konzervatív Párt tagságának legnagyobb egyedi csoportja, 39 százaléka Johnsont nevezte meg első számú jelöltjének, vagyis ennyien mondták azt, hogy a volt külügyminisztert bármely más jelöltnél szívesebben látnák a párt vezetői tisztségében és így a miniszterelnöki székben.

A legnagyobb londoni fogadóhálózat, a William Hill csütörtök este, az utolsó frakciószavazás után olyan pénznyeremény-esélyekkel írta ki fogadásra Johnson és Jeremy Hunt párharcának végeredményét, amelyből következtethetően a cég gyakorlatilag biztosra veszi, hogy Johnson lesz a következő brit miniszterelnök.

A hálózat irodáiban Boris Johnson győzelmére jelenleg 1/12 esélykiírással lehet téteket feltenni. Ennek alapján aki 100 fonttal játszik arra, hogy a párttagság többsége Johnsonra voksol, mindössze 108,33 font bruttó nyereségre számíthat.

Jeremy Hunt győzelmét a William Hill 8/1-es kiírással kínálja játékra, vagyis aki a jelenlegi külügyminiszter győzelmére fogad 100 fonttal és nyer, 900 font bruttó pénznyereményt vehet fel.

Hunt a csütörtök esti utolsó forduló után közzétett Twitter-bejegyzésében maga is elismerte, hogy ő indul a kisebb eséllyel a pártvezetői és a miniszterelnöki tisztségért. Hozzátette ugyanakkor, hogy „a politikában történnek meglepetések”.

A két jelölt kampánya a tagság támogatásának megnyeréséért hivatalosan szombaton kezdődik.