A rabosított Lina Engel kiszáll egy rendőrségi helikopterből
Hirdetés

A februári budapesti támadássorozatban is érintett Kalapácsbanda (Hammerbande) nevű antifa szervezet vezetőjéből, Lina Engelből társai időközben mártírt csináltak, és múlt szombatra országos bosszúhadjáratot hirdettek X-nap néven. Az volt a céljuk, hogy minden egyes kiszabott év után egymillió eurós kárt okozzanak. Előzőleg már véres főpróbákat tartottak, utcai harcokra buzdítottak országszerte, Jénában egy jobboldali politikus bokáját szilánkosra törték. Lipcsében mindennaposak a zavargások. A többnyire gazdag, unatkozó fiatalokból álló anarchista bűnszervezet fő célja maradandó testi károsodás okozása az általuk kiszemelt áldozatoknak, emellett vérfürdő, összecsapás a rendőrséggel, minél nagyobb vagyoni kár okozása, amibe belefér a közrend megzavarása, a lincselés, ingatlanok és autók megrongálása és a gyújtogatás is.

Az X-nap névre hallgató bosszúhadjáratot hetek óta hirdették az Antifa szervezet különböző oldalain, harcra szólítva fel a német nagyvárosokban. Múlt csütörtökön a hatóságok betiltották a tüntetést, a szélsőbaloldali anarchisták ennek ellenére lángba borították Lipcsét. A tüntetés zavargásokba torkollott, az antifák utcakövekkel, botokkal támadtak a kivezényelt rekordszámú rendőrre, akik közül többen megsérültek.

Nevetségesen enyhe ítélet

A drezdai Legfelsőbb Bíróság 2023. május 31-én meghozott ítélete Lina Engelt és egyik társát bűnszervezet létrehozatalában, két másik vádlottat bűnszervezet támogatásában bűnösnek találta. Az ügyészség nyolc évet kért, ám a bíróság ennél jóval enyhébb ítéletet hozott: öt év és három hónap börtönbüntetésre ítélte a fővádlottat, társait három év és három hónap, illetve két év és öt hónap szabadságvesztésre. Az ítélet nem jogerős, a védelem enyhítésért fellebbezett. A kihirdetés másnapján, június elsején az előzetesben lévő Lina Engelt a jogerős ítélet meghozataláig szabadlábra helyezték.

Az aránytalanul enyhe öt év, három hónap börtönbüntetést a német média „minden idők legkeményebb ítéletének” tartja, amilyenre még nem volt példa baloldali radikálisokkal szemben Németországban. Az elmúlt húsz év során valóban ez volt az első eset, hogy a szövetségi államügyész vádat emeljen baloldali bűnszervezet tagjai ellen, ám a verdikt az elkövetett bűncselekményekhez képest nevetségesen enyhének mondható. A német büntető törvénykönyv szerint például a súlyos testi sértésért akár tíz évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, ráadásul jelen esetben többrendbeli, bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény-sorozatról van szó. És ez még nem minden.

Az ügyészség vádpontjai között bűnszervezet alapítása, súlyos, életveszélyes testi sértés, rablás, lopás, vagyoni károkozás, a köznyugalom megzavarása és okmányhamisítás is szerepelt. A vádirat szerint a bűnszervezet célja jobboldali szélsőségesek tervezett megtámadása volt. A Kalapácsbanda 2018 októbere és 2020 tavasza között hat atrocitást követett el, amelyek során összesen 13 személy sérült meg, közülük többen életveszé­lyesen.

Fotó: Antifa-demonstráció Lina Engel szabadon bocsátásáért

Brutalitás az utcán

2018. október 2-án Lipcse egyik külvárosában négy csuklyás elkövető megtámadta Enrico Böhm városi tanácsost, amikor reggel elhagyta a házát. A hírhedt nácivadászok azért szemelték ki, mert a független önkormányzati képviselő évtizedekkel korábban az NDP tagja volt. Eltörték a térdkalácsát, és zúzódásokat szenvedett az arcán.

2018. október 30-án Wurzenben két álarcos személy életveszélyes sérüléseket okozott egy magát a radikális jobboldalhoz soroló áldozatnak, aki a támadás során gerinctörést szenvedett, életveszélyes állapotban szállították kórházba.

2019. január 8-án a budapestihez kísértetiesen hasonló eset történt. Egy csatornamunkást támadtak meg az antifák munka közben csak azért, mert egy jobboldali divatmárka kalapját viselte. Öt csuklyás alak rontott rá, miközben azt kiabálták, hogy ez egy náci, megérdemli. A fejét és a hátát ütötték, életveszélyes sérüléseket szenvedett. 

2019. október 19-én nem sokkal éjfél után egy 10-15 fős, csuklyát viselő csoport betört a Bull’s Eye nevű bárba Eise­nachban. Betörték az ablakokat, és rátámadtak a fogadósra, valamint további öt vendégre. Fegyverként baseballütőket használtak. Decemberben a fogadóst ismét megtámadták, amikor zárás után az ismerősei hazavitték. Csak akkor engedték el, amikor konyhakést és paprika­sprayt vett elő. Ekkor a másik három utast és az autót kezdték vasrudakkal verni. A csuklyás alakok azt kiabálták, hogy a fogadós „hagyja már ezt a szart, különben legközelebb megöljük”.

A támadást megelőző napon Lina Engel ellopott két kalapácsot egy lipcsei vaskereskedésből. Egy biztonsági őr megállította. Ekkor ököllel hasba vágta az őrt és elmenekült, de később a rendőrök elfogták. Így került Lina Engel a rendőrség látókörébe, mivel korábban nem volt büntetve.

Fotó: MTI/EPA

A per koronatanúja Johannes D., akit korábban már elítéltek a párizsi és frankfurti zavargások során elkövetett bűncselekmények miatt. Ő is a Lina Engel körüli csoporthoz tartozott, és az egyik támadásban biztosan részt vett. Johannes D. 2022 tavaszán átfogó vallomást tett a rendőrségnek és az Alkotmányvédelmi Hivatalnak, megnevezett három addig ismeretlen tettest, és feltárta a szervezet belső felépítését. Vallomását a per során tizenkét tárgyalási napon megismételte. A Gerai Ügyészség cserébe vádalkut kötött: Johannes D. esetében lemondott a bűnszervezetben való részvétel vádjáról, helyette külön perben súlyos testi sértéssel és vagyoni kár okozásával vádolták meg. Egyetlen tárgyalási napot tartottak, amelyen a meiningeni regionális bíróság meghozta az ítéletet: az együttműködő koronatanú 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta.

A legmegdöbbentőbb az, hogy az ítélethirdetést követő napon Lina Engelt a jogerős ítéletig szabadlábra helyezték. 2020 óta volt előzetes letartóztatásban, mert fennállt a szökés, elrejtőzés és bűn­ismétlés veszélye. Vőlegénye, Johann Gutermann (alias Lücke) 2020 óta a rendőrség elől menekül, azóta nem tudták elfogni. Gutermannt a budapesti antifa támadás fő szervezőjének tartják, és a budapesti támadássorozatban személyesen is részt vett. A szászországi bűnügyi hatóság nyilvántartásában veszélyes bűnözőként szerepel, és 2020 nyara óta sikeresen bujkál a rendőrség elől.

Hogy ilyen körülmények között Lina Engelt szabadlábra helyezték, jobboldali politikusok egyenesen szégyennek tartják. A bíró indoklása szerint az elítélt már leülte a kiszabott büntetése felét, és jó magaviselet miatt egy év múlva úgyis szabadulna. Azt, hogy Lina Engelt kötelezték a heti kétszeri rendőrségi jelentkezésre, a személyi igazolványa bemutatására és a lakóhelyét csak a bíróság beleegyezésével változtathatja meg, nevetségesnek tartják annak fényében, hogy a most elítélt antifák elleni vádiratban az okirat-hamisítás is szerepelt, és egyiküknek még saját személyiigazolvány-nyomtatója is volt.

Durva kettős mérce

Mint korábban megírtuk, a német Zöld Párt több tagja nemcsak szimpatizál az anarchista szervezettel, hanem magát is nyíltan antifának tartja. A baloldali német kormány több esetben anyagilag is támogatta az Antifa-mozgalmat.

Korábban írtuk

A Lina Engel vezette Hammerbande illegalitásban lévő tagjai követték el a februári budapesti támadássorozatot, Engel vőlegénye, Gutermann vezetésével. A három gyanúsított mellett a BRFK azóta további hat német állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot. A Budapesti Rendőr-főkapitányság üzenete egyértelmű: nem tűrjük, hogy akár ideológiai alapon, akár anélkül emberekre támadjanak a fővárosban. A jogszabályok által lehetővé tett valamennyi eszközt igénybe vesszük, hogy a tetteseket állampolgárságra, nemre, ideológiára való tekintet nélkül azonosítsuk és lefolytassuk velük szemben az eljárást – olvasható a Police.hu közleményében.

Pedofília gyanúja is felmerült

A februári budapesti antifa támadások miatt indult nyomozásban több helyszínen tartottak házkutatást, adathordozókat foglaltak le. A felvételek elemzése során a rendőrök kisgyermekekről készült pornófelvételeket találtak, amelyek alapján fennáll a pedofil bűncselekmények megalapozott gyanúja. Az ügyben külön eljárást indítottak, értesült róla a Magyar Nemzet.