A brüsszeli rendőrök a közrend veszélyeztetése miatt leállították kedden a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciát, ahol Orbán Viktor magyar kormányfő is beszélt volna. A hatóságok két órával a rendezvény kezdete után megérkeztek az európai negyed közelében lévő Claridge helyszínére, hogy közöljék a szervezőkkel: a rendezvényt megszakítják – írta meg a Politico.

„A hatóságok úgy döntöttek, hogy a közrend megzavarása miatt leállítják a rendezvényt” – mondta egy rendőr az egyik szervezőnek.

Hirdetés

Végül ellehetetlenítették a rendezvényt

Később a Mandiner arról írt, hogy a lap helyszíni tudósítója szerint a rendőrök behatoltak a helyszínre, azonban azonnal el is hagyták azt.

A rendezvény második órája tartott, mikor Farage 11 órára tervezett előadását megelőzően az uniós intézmények székházaitól nem messze, Saint-Josse-ten-Noode negyedben fekvő Claridge rendezvényközpontnál feltűnt a belga rendőrség. A karhatalom közölte a szervezőkkel, hogy a hatóságok a rendbontás lehetősége miatt az esemény berekesztése mellett döntöttek – számolt be a POLITICO. A valóság ezzel szemben az, hogy a polgármester határozatában arról írt, nem látják szívesen a résztvevőket.

Korábban írtuk

A Politicónak megszólaló Frank Füredi, a brüsszeli MCC ügyvezető igazgatója szerint a jelenet olyan volt, mintha „egy bádogdiktatúrában” történt volna:

„Technikai ürügyet felhasználva próbálnak politikai álláspontot megfogalmazni. Közölték a tulajdonossal, hogy ha nem rekeszti be, kikapcsolják az áramot” – így Füredi.

Mindenáron próbálták megakadályozni a rendezvényt

A 2022-ben mindenféle rendbontás nélkül lebonyolított brüsszeli NatCon hányattatásai 2024-ben nem most kezdődtek: a Claridge már a rendezvény harmadik helyszíne, melyet az utolsó pillanatban sikerült a szervezőknek leszervezniük, miután Brüsszel különböző kerületi polgármesterei egyre-másra igyekeztek elüldözni városrészükből a konferenciát.

Philippe Close brüsszeli szocialista főpolgármester először az Európai Bizottság és az Európai Tanács épületeinek tőszomszédságában elhelyezkedő Concert Noble rendezvénytermet győzte meg arról, hogy ne engedje be a NatCont.

Aztán az ötcsillagos brüsszeli Sofitel mondta vissza a konferenciát Etterbeek városrész liberális polgármestere, Vincent De Wolf nyomására. A rendőri intézkedésre már csak azért is számítani lehetett, mert Saint-Josse-ten-Noode negyed szintén szocialista polgármestere, Emir Kir – aki maga is második generációs bevándorló – a POLITICO-val előre közölte: „haladéktalanul intézkedéseket foganatosít” a rendezvény betiltása érdekében. Anthony Gilland, a brüsszeli MCC kabinetfőnöke közölte, hogy a polgármester döntését bíróságon fogják megtámadni.

Orbán Balázs: Megpróbálták ellehetetleníteni a nemzeti konzervatívok találkozóját

A brüsszeli baloldal, városvezetés és radikális baloldali aktivisták közösen megpróbálták ellehetetleníteni a nemzeti konzervatívok találkozóját – közölte Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója kedden a Facebook-oldalán. Orbán Balázs azt írta: Brüsszelben nem akarják eltűrni a nemzeti szuverenitás mellett kiálló, migrációellenes és békepárti európai hangokat.

Fenyegették, zsarolták a konferencia nemzetközi szervezőit, többször is – fogalmazott. A miniszterelnök politikai igazgatója hangsúlyozta: a konferencia óriási érdeklődés mellett elindult, a szólásszabadság győzni fog. A tanulság azonban Orbán Balázs szerint „a napnál is világosabb”: Brüsszelben tűrhetetlen állapotok vannak, változás kell, és azt csak a nemzeti konzervatív erők szövetsége és választási győzelme tudja elhozni.

Brüsszel egy baloldali, progresszív liberális elnyomásnak az eszköze

Egészen elképesztő, ami itt történik, hogy több helyszínen is ellehetetlenítették a hatóságok, illetőleg az erőszakos szélsőbaloldali antifa-csoportok a nemzeti konzervatív konferencia létrejöttét – mondta Orbán Balázs Brüsszelben. A miniszterelnök politikai igazgatója azt is közölte, hogy Brüsszel többé nem a szabadság fővárosa, hanem egy baloldali, progresszív liberális elnyomás eszköze, ezért változásra van szükség, és az európai parlamenti választások június 9-én el tudják hozni ezt a változást.

A Nemzeti Konzervativizmus Konferencia (NatCon) szünetében, magyar újságíróknak nyilatkozva Orbán Balázs hangsúlyozta: a nemzeti konzervatív erőket az köti össze, hogy elegük van a brüsszeli szuperállamból, elegük van a brüsszeli vezetés elhibázott politikájából, ami Európa hanyatlását okozza.

A nemzeti konzervatív erők nem értenek egyet a migrációbarát álláspontokkal, hanem a nemzetek Európájában, szabadságban szeretnének élni. Szeretnék, ha az Európai Unió képes lenne megvédeni a saját határait. Szeretnék, ha az Európai Unió ismét egy békeprojekt lenne, és nem alakulna át egy háborús projektté – mondta.

„Egészen elképesztő, ami itt történik, hogy több helyszínen is ellehetetlenítették a hatóságok, illetőleg az erőszakos szélsőbaloldali antifa-csoportok a konferencia létrejöttét” – fogalmazott.

Brüsszel többé már nem a szabadság fővárosa, hanem egy baloldali, progresszív liberális elnyomásnak az eszköze, de a konferencia megvalósult.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el az Origo honlapján.